Az Enerithtől délre elterülő kisebb-nagyobb szigetek összességét nevezik Tharghualnak, melynek jelentése a „Fagy Agyarai”. Ez a kegyetlen vidék valaha csupán az itt élő törzsek birodalma volt, azonban mintegy másfél évszázaddal ezelőtt kereskedőhajók indultak a jéghideggé váló déli tengerek felfedezésére, és így találtak rá a hóval és jéggel borított szigetvilágra.
Hamar felfedezték, hogy a zord vidék és a jeges tengerek sehol máshol fel nem lelhető állatoknak és növényeknek adnak otthont, így hamarosan elkezdtek ideiglenes kolóniákat létrehozni a kontinenshez legközelebb fekvő szigeteken. Ezek a sebtében felhúzott városok ma már egyre inkább kezdenek állandó jelleget ölteni, falaikat megerősítették, a házakat pedig kőből és fából újjáépítették az emberek.
Az itt élő népek főként kereskedők és mesteremberek leszármazottjai, de az egykori felfedezőkkel jött számos olyan szerencsevadász is, akit nem rettentett el a farkasordító hideg, és a kopár tájak látványa. Ők voltak azok is, kik először találkoztak a szigetek őslakosaival, azzal a harcias, szoros családi közösségekbe tömörülő néppel, akik ma már egyre inkább kezdenek visszaszorulni a még háborítatlan délebbre fekvő szigetek felé.
Az őslakosokkal kezdetben nem sikerült baráti kapcsolatot kiépíteniük a telepeseknek, azok ugyanis fenyegetést láttak mindenkiben, aki a szigeteikre tette a lábát, így meglehetősen sokan vesztek oda a kezdeti összecsapások során. Ma már kissé javult a népek közötti viszony, a külvilág kincsei, melyet a kereskedők hajói hoztak számukra, lassan megolvasztották az őslakosok jégszívét is.
Ez a titokzatos nép azonban meglehetősen kevés főt számlál. Ennek hátterében egy különös jelenség áll, ami a telepesek által terjesztett történetek alapjául is szolgál: az őslakosok egy idő után szinte kivétel nélkül elhagyják családjukat. Az itt élő emberek, mikor két emberöltőnél többet éltek már le, útra kelnek az örök hó és fagy földjei felé. Ennek oka, hogy ekkor kezd el hatni az „átok”, legalábbis ezt mesélik a telepesek.
Az átok valójában azonban egy, a legnagyobb déli szigeten rejtőző Öreg Isten rontó hatása. Ez az ismeretlen entitás már fiatal korukban hívni kezdi az itt élő embereket, akik aztán az évek múltával egyre jobban kezdik elveszíteni az önkontrollt, és válnak ezáltal egyre agresszívabbá és veszélyesebbé a saját környezetükre nézve is. Ahogy pedig érett korba lépnek, és jelentősen csökken az erejük és önuralmuk, a családjuk érdekében inkább engednek a hívó szónak, és délre vándorolnak, hogy a halhatatlan hatalmas szolgálatába álljanak. Azokról pedig, akik így önként elszakadnak családjuktól, soha többé nem hall már senki sem.