A Sziget

Írta: Espár Tamás

A déli nap fénye ragyogóan csillogóvá varázsolta a sima és nyugodt óceán felszínét. Látóhatárig semmi, még egy kósza úszó faág sem törte meg a víz zavartalan egyhangúságát. A tiszta vízen keresztül látszódott a halak vidám úszkálása, de a felszínre leszállt a nyugalom. A Fények Óceánja mintha téli álmát aludta volna a nyár kellős közepén.

Hirtelen egy ponton gyenge fodrozódás törte meg az egyhangúságot, majd a hullámzás folyamatos erősödése mellett tágult a köre is.

A vízi állatok félve az ismeretlen változástól, hangos csobogással próbáltak minél gyorsabban elmenekülni a környékről. Egyszer csak egy szikla bukkant fel a vízből, majd egy újabb. Pár perccel később egy egész sziget magasodott ki az óceánból. A víz még halkan csordogált le a színes korallokkal díszitett sziklákról, mikor az első látogatók, egy sirálypár, leszálltak az apró földre.

Kis ugrásokkal indultak felfedezni az ismeretlent, majd csipogtak párat és egy szárnycsapással fel is szálltak a legmagasabb pontra, egy barlang bejáratának a tetejére. Itt nyugodtan megpihentek és beláthatták a nagyjából tíz méter széles és ennél csak kissé rövidebb szigetet. Nem mintha sok látnivaló akadt volna a kopár sziklákon, amit pár helyen díszítettek csak a zöld és piros színű korallok.

A Nap elbújt egy felhő mögé, és árnyék borult a szigetre. Igaz, az óceán mélyén már évszázadok óta nem érte napfény, egy keveset még tud várni.

Egy óriási hajó szelte az óceánt, bal oldalán hatalmas vörös betűk hirdették a nevét: LILITH.

A gyönyörű sötét barna hajótest büszkén és tekintélyt parancsolóan nézett ki, mint egy két-három éves fiatal hajó. Azonban közelebbről a szakértő szemek megállapíthatták a javításokból, hogy a Lilith már túl van serdülő korán.

Akárcsak a hajó tatjában álló Kapitány, ki épp kelet felé nézet, hol a felkelőben lévő Nap lángvörösre festette az eget.

Rövid, őszülő hajába már nem tudott belekapni a szellő, csak gyengéden lengedeztette. Napbarnított, cserzett arcát a hosszú élet ráncai vésték tele, de szemei kemény tekintette azokban is tiszteletet ébresztett, akik csak először találkoztak vele. Gyermekkora óta járta az óceánt, előbb matrózként, majd folyamatosan lépkedve a ranglétrán. Jelenleg ő volt Enerithen az egyik legmegbecsültebb hajóskapitány. Matrózok, kormányosok, de még a mágiát használó navigátorok is versengtek, hogy a Lilithen szolgálhassanak. Valódi nevét csak kevesen ismerték, de még ők is Kapitányként szólították.

Hatalmas tenyerével a korlátot markolta, nem erősen, de pont annyira, hogy egyszerű, fehér vászon ingje megfeszüljön a bicepszénél. A nagy meleg miatt csak a köldökéig gombolta be a pendelyét, ami látni engedte a mellkasán is megjelenő ősz szálakat. A Kapitányt nem zavarta a kora, a fizikai állapotát számos nála sokkal kevesebb évet élt ember is megirigyelhette.

Egy vékony, magas, egyenruhás fiatalember közeledett feléje. Látva, hogy a Kapitány gondolataiba merült, illedelmesen lassított a léptein. Míg várt, végig simította frissen borotvált arcát. Alig két-három lépés választotta már csak el őket egymástól, mikor a férfi megszólalt.

– Hallottam, hogy közelítesz Targo. – nem fordult meg, továbbra is az eget nézte. – Mit szeretnél tőlem?

Az első tiszt már három éve dolgozott a Lilithen, nem lepődött meg főnöke különcségein. Bár több, mint egy generációnyi korkülönbség volt kettejük között, nagyon jól megértették egymást.

Akkoriban Targo mellett legalább két tucatnyian jelentkezték még első tisztnek a Kapitány mellé. Nem is bízott benne, hogy felvételt nyerhet, hiszen alig múlt 25 éves akkor, és kevés tiszti tapasztalattal rendelkezett. A Kapitány mégis őt választotta. Egyszer megkérdezte tőle ennek az okát, de csak annyi választ kapott az öregtől, hogy a megérzéseire hallgatott.

– Az utasunk szeretne Önnel beszélni, Uram. Azt mondja sürgős.

– Mi lehet ilyen fontos? – szembe fordult Targoval. – A tervek szerint haladunk Tharras felé. Időben oda ér, ahova akar.

– Nem részletezte mit szeretne. Mit mondjak neki?

A Kapitány elgondolkozott pár pillanatra. Nem szerette a váratlan dolgokat. A fiatal fiút sem akarta elhozni magukkal, de nem mondhatott nemet Rahrdon Hadúrnak, a hajó tulajdonosának.

Most is emlékezett még, hogy épp végeztek a rakomány felpakolásával, mikor Quentin, a Hadúr megbízottja érkezett a fiúval, aki Pelleas néven mutatkozott be neki. Annyit mondtak csak, hogy Tharrasba szeretne utazni és a Hadúr kifejezett kérése, hogy vigyék magukkal a Lilithen.

A Kapitány alaposan végig mérte Pelleast.

Ránézésre alig múlhatott 18 esztendős. Magas, szikár testű fiúnak látszott, de a szemeiben rejlett valami, amitől mégsem gondolta már gyereknek. Hosszú pillanatokig állta a Kapitány tekintetét.

Ruhája nem gazdag emberre vallott, egyszerű nadrág-csizma-ing volt rajta, egyedül zöld köpenye ütött el kicsit egy átlagember ruházatától. A férfi megpróbálta kitalálni miféle szerzet lehet a fiú, de nem sokra jutott. Harcosnak túl sovány, mágusnak túl fiatal, és rendi egyenruhája sincsen.

Hosszú az út Tharrasig, gondolta addig csak többet tud meg róla. Három napja vannak úton, de eddig nem sokszor látta Pelleast a fedélzeten. Itt volt hát a remek alkalom, hogy diszkréten kifaggassa.

– Küldd csak ide hozzám. Kíváncsi vagyok mit szeretne mondani.

Targo megfordult és elment. A Kapitány is visszatért az eddigi elfoglaltságához, kémlelte az óceánt és az eget. Halk kopogás jelezte a fiú közeledtét. Hallotta, hogy elcsendesednek a léptei, kíváncsi volt meddig vár az ifjú, hogy felé forduljon. Pár pillanat múlva már szólt is.

– Köszönöm, hogy fogad engem Kapitány úr. – hajolt meg enyhén, kezeit dereka mögött összefűzte.

– Miről lenne szó? – kérdezte a Kapitány, miközben szembe fordult a fiúval.

– Ki kell térniük a hajóval valamelyik irányba. Pont az utunkban van egy sziget.

Pelleas hangjából enyhén kihallatszott az izgatottság, próbált nyugodtan tűnni, de ujjai heves mozgása is elárulta őt. A Kapitány felnevetett.

– Miféle sziget? Évtizedek óta járom a Fények Óceánját, ismerem szinte minden cseppjét. Biztos vagyok benne, hogy a közelben nincs semmi féle sziget.

– Tegnap még én is így gondoltam. De ma egyre erőteljesebben érzem a jelenlétét, ahogy haladunk Tharras felé.

– Csak nem valami mágus féle maga? – figyelte, hogy reagál a fiú, de a szeme sem rebbent..

– Hinnie kell nekem. – mondta nyomatékosan, figyelmen kívül hagyva a kérdést.

– A hajó navigátora akkor miért nem érzett semmit? Olek tapasztalt mágus, nem hiszem, hogy elkerülné az érzékeit egy sziget.

Pelleas nem válaszolt semmit, mereven néztek egymásra.

A fiú tekintetéből érezte a Kapitány, hogy nem valamiféle különös játékot játszik, hanem komolyan gondolja, amit állít. Ám ennek ellenére is hihetetlennek tűnt neki ez a történet. Több napnyi hajóútra van a legközelebbi szárazföld innen, ebben egészen biztos volt. Hogy teremhetett volna itt egy sziget egyik napról a másikra?

– Legyen. Kérdezzük meg Oleket is. – adta meg magát, majd elindult előre és intett Pelleasnak is. – Jöjjön velem.

Több matróz mellett is elmentek a rövid út alatt. Mindegyik csodálkozva nézte, hogy a Kapitány és az általuk csak potyautasként emlegetett fiúnak mi dolga lehet együtt.

Miután a páros a kabinok felé, be is indultak a találgatások - igaz csak egymás között suttogva. Kopogtatásukra gyorsan kinyílt az ajtó és már benn is voltak a mágus szobájában. Olek hálókabinja igen puritán berendezésű volt. Egy ágy, asztal és rengeteg könyv.

– Nem, biztos, hogy nincs a közelben semmilyen szárazföld. – rázta meg a fejét a Kapitány kérdésére.

– Megnyugodott ifjú barátom? – fordult Pelleas felé.

– Nem.  Egyáltalán nem. – A fiú csalódottan fordult ki az ajtón.

– Ki ez az alak? – kérdezte Olek. – Azt tudom, hogy ő a potyautasunk, de mégis kicsoda ő valójában?

– Fogalmam sincs, de egyre jobban nyugtalanít. – ő is az ajtó felé indult, de még visszaszólt onnan. – Megtennéd, hogy utána nézel még egyszer, nincs-e előttünk valamilyen akadály?

– Mégis hiszel neki? – csodálkozott Olek. – Tegnap reggel is ellenőriztem, de mérföldeken belül nem éreztem semmit, csak pár kereskedő hajót.

– Tudom, és ne gondold, hogy nem bízok benned, de látom Pelleason, hogy komolyan beszél. És ez nyugtalanít.

– Rendben. Fél órát kérek.

A Kapitány távozott, de a kétségeit nem tudta elhessegetni.

Fél órával később a Kapitány visszatért Olek kabinjához. Mióta Pelleas elment ,nem látta az ifjút a fedélzeten. Talán jobb is volt így, mert nem tudott volna mit mondani neki.

Kopogott, mire pár pillanat múlva lassan kinyílt az ajtó. A mágus gondterhelt arcától csak nagyobbra nőtt a bizonytalanság a szívében.

– Nincsenek jó híreid, ha jól látom. – dörmögte.

– Nem értem a dolgot. Tegnap még biztos, hogy nem volt ott, és olyan nincs, hogy kibújik egy sziget a vízből! – ingerülten járkált fel-le a helyiségben.

– Éreztél veszélyt?

– Nem. Csak egy sima kis sziget, még élőlényt sem éreztem rajta

– Köszönöm. – mondta a Kapitány, majd kiviharzott a kabinból.

Felsietett a lépcsőkön, egyenesen a kormányrúd felé. Olek loholt a nyomában. A kormányos látva a közeledő Kapitány kemény arcát kissé megszeppent.

– Marek! Enyhén térjünk ki balra! Épp csak pár fokot.

– Értettem. – kissé eltekerte a kormányt.

– Fiúk! – kiáltott az árbóckosárban fenn figyelő matrózoknak. – Láttok valamit?

– Egyelőre semmit! – kurjantott vissza egyikük, míg a másik elővette a távcsövét.

–Én sem nem látok semmit sem.

– Rendben! Azért figyeljetek tovább!

Eltelt több óra is, mikor egyszercsak a távcsöves matróz kiáltását hallották.

– Kapitány! Szárazföld! – szabad kezével jobbra mutatott. – Szabad szemmel még nem látható, de ott van! Nem értem ez hogy lehetséges.

A Kapitány arca aggodalmassá vált. A háttérben hallotta a többi matróz ideges beszélgetését. Senki sem értette a történteket. A szeme sarkából a fiút is látta a fedélzeten. Csak előbújt végre.

– Mi a terved? – kérdezte súgva Olek.

– Ha már itt vagyunk, megnézzük magunknak ezt a szigetet. – felelte. – Tartsuk az irányt!

Lassan elindult Pelleas felé. A fiú látta a szándékát, így ő is felkerekedett. Kérdőn tekintett a Kapitányra.

– Mégis hitt nekem. Miért?

– Megérzés. Ennyi év után már megtanultam hallgatni rá. Mi egyebet tud még erről a szigetről?

– Igazából nem sokat. Egy kósza legendát hallottam évekkel ezelőtt egy 200 évente felbukkanó szigetről, aminek senki nem lépett még a földjére. Vagy legalább is senki nem tért vissza onnan, hogy elmesélje.

– Én soha nem hallottam róla. Pedig tengerész körökben számos különböző legenda terjeng. – tűnődve nézett az apró szárazföld felé. – Most legalább megismerjük ezt a legendát.

– Ugye nem akarnak odamenni? – kérdezte kétségbeesve Pelleas.

– Miért ne? – felelte könnyedén a Kapitány. – Talány, hogy miként került ide ez a sziget. Ha oda megyünk talán meg is oldjuk ezt a rejtélyt.

– De veszélyes is lehet! – próbálkozott újra az ifjú. – Lehet, hogy a ma…

– Oda megyünk! – szakította félbe az öreg a fiút. – Én vagyok a kapitány, én döntök. Olek tapasztalt mágus, és nem érzékelt veszélyt a környéken. Nem lesz semmi probléma.

Pelleas ismét csalódottan eloldalgott. A Kapitány követte egy darabig a tekintetével. Kíváncsi lett volna a fiú mondandójára, de a tekintélyét fent kellett tartania. Nem tűrhetett ellenkezést, pláne egy taknyos fiútól, aki ráadásul nem is a legénység tagja. Targo lépett mellé.

– Kapitány! Közelítünk a szigethez.

– Jól van. A közelben lehorgonyzunk, aztán megnézzük ezt a rejtélyes földet. Elhallgatott, az első tiszt már azt hitte végeztek, mikor hirtelen folytatta. – Targo! Te vezeted majd a felderítő csapatot. Olek menjen veled, de a többieket szabadon válogasd össze.

– Köszönöm a bizalmat Kapitány. – hajolt meg enyhén Targo, majd távozott.

Pár órával később a Lilith lehorgonyzott a sziget közelében. Targo, Olek és további nyolc matróz a mentőcsónakok előtt várakozott, hogy felfedezhessék az ismeretlent. A Kapitány az árbóckosárban állt, és távcsövével pásztázta a kopár földet. Miután végzett, fürgén lemászott a kötélen.

– Nos fiúk! Elég kietlen a sziget. Semmi állatot vagy növényt nem láttam. Csak szikla és kő, rajtuk egy kis korallal. Lehet tényleg az óceánból emelkedett ki. – megrántotta a vállait. – Mindegy is. Van egy barlang a túlsó végén. Ez lehet érdekes! Ide rejthettek bármit a régi kalózok!

Izgatott beszélgetés kezdődött a matrózok között. Pelleas is ott állt mögöttük, és hallgatta a Kapitányt, aki várta, hogy kicsit lecsendesedjenek az emberek.

– Azért csak legyetek óvatosak! Az ismeretlen hely ismeretlen veszélyeket tartogathat. Ki tudja mióta pihent a víz alatt ez a földdarab, mielőtt feljött a felszínre. A barlangban akár benn ragadhattak veszélyes vízi állatok is. Szóval csak óvatosan és figyelmesen! Jó utat!

Három csónakba szállt a csapat. Az elsőben Targo és két matróz foglalt helyet, a másodikba szintén hárman ültek Olek vezetésével. Pár percig tartott csak az út, de a hajón maradtak már izgatottan gyülekeztek a korlátnál. Páran még az árbóckosárba is felmásztak. Egyedül Pelleast nem lehetett a fedélzeten látni, mióta otthagyta a Kapitányt.

Senki nem tudta, de a fiú a kabinjában készült egy visszaemlékező varázslatra. Törökülésbe ült a helyiség közepén egy szőnyegen. Szemeit lehunyta, mikor elkezdte halkan suttogni a varázsigét, érezhetővé vált körülötte a mana áramlása.

Pár pillanat múlva szédülni kezdett, forgott körülötte a kabin. Mikor újra kinyitotta a szemeit, egy ismerős szobában ült, szintén egy szőnyegen törökülésben. Lenézett az öltözékére, fekete ing volt, jobb oldalon egy ezüst színű hollóval.

Most már tudta hol van! Athreiában, és újra 9 éves volt. A mágia sikerült! Nem mintha meglepődött volna, hála kitűnő mestereinek, fiatal kora ellenére ennél bonyolultabb igékkel is elbírt.

Mellette két vele egykorú gyermek ült, egy fiú és egy lány, ugyanolyan ruhában, mint ő. Velük szemben egy férfi foglalt helyett, fehér felsőt viselt, de így is látszott a félhomályban teste halvány derengése.

Egyből felismerte Murinn mestert! A férfi hófehér szemével először rá nézett, majd sorba két társára is. Mindenkin megpihent pár másodpercig a tekintete.

– Sokat beszéltünk már korábban is az életfolyamról, vagy ismertebb nevén a manáról. Belőle merítetek mindig, amikor varázsoltok. Irányítjátok, formáljátok, felhasználjátok. Elméletileg egyszerűnek tűnik a folyamat. Ugye?

Mindhárman lelkesen helyeseltek. Bár még nagyon fiatalok voltak, és csupán pár egyszerű varázslatot ismertek, de magát a folyamatot értették. A mana megismerése, megértése az első lecke volt.

– Úgy érzitek jól ismeritek? – újabb bólogatás a válasz, mire Murrin elmosolyodott – Én sem tudok róla mindent, messze nem, pedig hozzátok mérten én nagyon öreg vagyok.

éÉvezredek óta élek ezen a világon, de a mana a teremtés óta van jelen Nouroson. Folyamatosan változik, formálódik. Egy halandó élet is kevés a megismerésére. Számos megmagyarázhatatlan titok lengi körül.

– Mesélnél róluk? – kérte a gyermek Pelleas.

– Például mi dönti el, hogy valaki tudja használni a manát, míg mások nem? – kis szünetet tartott. – Az Életfolyam egy teremtő erő, akkor hogy lehet ölésre használni? De nem csak elméleti kérdések vannak.

Most mesélek egy szigetről, amit nem tudom mikor alakult ki. Lehet, hogy a teremtéskor, lehet, hogy akkor, mikor a Zhilariak megostromolták a Felső Síkokat, de az is lehet, hogy egy egyszerű, eseménytelen napon.

Mint biztosan tudjátok Tharras és Enerith között terül el a Fények Óceánja. A kontinensek közelében számos kisebb nagyobb szigettel találkozhatunk, de távolabb, több napnyi hajóutón keresztül nem látni szárazföldet. Itt, a semmi közepén bukkan fel 200 évente egy apró sziget, de csak pár napig marad fellelhető, mielőtt újra visszasüllyedne az óceán mélyére.

– Jártál a szigeten Mester? – kérdezte a Pelleas jobbján ülő kislány. Morgan! Jutott eszébe a lány neve.

– Nem, szerencsére. Aki eddig rálépett arra a földre, nem jött vissza onnan. Számos tengerészt hajtott a kíváncsiság az ismeretlen sziget felfedezésére, de mesélni róla egyik sem tudott. Mindegyiket elnyelte a föld.

– Mintha megette volna őket a sziget? – kérdezte a csodálkozó Pelleas.

– Végül is fogalmazhatunk így is. – válaszolta mosolyogva Murrin. – Ki tudja? Lehet tényleg így van.

– És ezt az Életfolyam okozta? – szólt újra Morgan.

– Ebben biztos vagyok. Amíg az óceán mélyén pihen, nyugodt, de amint a felszínre jön, érezni a belőle áramló manát.

Pelleasszal forogni kezdett a szoba, majd zuhant.

Mikor felpattantak a szemhéjai, újra a kabinjának egyszerű berendezését látta maga előtt. Továbbra is a szőnyegen ült és hangosan zilált. Kellett egy kis idő mire a teste lenyugodott, és újra rendesen tudott lélegezni.

– A Kapitány! – jutott eszébe. -Figyelmeztetnie kell!

Gyorsan akart felállni, de lábai nem engedelmeskedtek az akaratának, és visszarogyott a padlóra. Kezeivel megtámaszkodott, így sikerült elkerülnie, hogy elterüljön a padlón. Várt egy keveset, amíg végtagjaiba visszatért az erő, és talpra tudott állni.

Felrohant a fedélzetre, látta a korlátnál támaszkodó embereket. Hamar felismerte közöttük a Kapitány széles hátát, így egyből hozzá indult.

– Kapitány! – a férfi felé fordult, majd mások is követték a példáját. – A sziget veszélyes! Hívja vissza őket!

– Nyugalom fiam. – kicsit oldalra húzódott, hogy Pelleas kilásson. – Mint láthatod Olek, Targo és a többiek már partra szálltak, és semmi bajuk nem esett.

Pelleas odalépett a korláthoz, ahol pár pillanattal ezelőtt még a Kapitány állt.

A háttérben hallott pár gúnyolódó nevetést, amiről sejtette, hogy neki szólnak. Nézte a szigeten járkáló embereket. Targo és társai a parton néztek körül, míg Olek épp a barlang bejárata előtt guggolt, készült belépni.

– Olek nem érzi, amiről Murrin mester beszélt? – kérdezte magában.

– Láthatja, hogy nem veszélyes a sziget. – szólalt meg a Kapitány.

– Murrin mester mesélt róla, hogy senki nem tért vissza, aki partra lépett itt.

– Ki az a Murrin mester? – nézett rá a férfi.

– Ő tanított hosszú időn keresztül.

Szemét nem vette le Olekről, aki épp belépett a barlangba. Hamarosan követték még hárman. Pelleas erősebben szorította a korlátot, a rossz érzése fokozódott. A Kapitány felé fordult.

–  Murrin mester egy Halhatatlan. Sokat látott és sokat tud Nourosról. Most tértem vissza egy felidéző varázslatról, mert nem emlékeztem pontosan miket mondott a szigetről. Ő mondta, hogy senki nem tért vissza innen, mindenkit elnyelt a föld. Vissza kell hívnia őket, mielőtt ők is így járnának.

A Kapitány elgondolkodott. Fürkészőn nézett a fiú szemébe, de az határozottan állta a tekintetét. A közelben állók is elcsendesedtek.

A Kapitány mérlegelte a lehetőségeket, nem tudta higgyen e Pelleasnak. Ám végül valami azt súgta neki, hogy jobb, ha így tesz. Végül döntött.

– Rendben. Visszahívom őket. – jobbra fordult. – Olin, hozd a kürtöm!

A férfi elszaladt, nemsokára valaki a hajón felkiáltott.

Pelleas rögtön észrevette az okát.

A barlang szája hirtelen elkezdett összezárulni, mint egy száj. Fényvillanás, és pár pillanatra megállt a két fal, de egy hangos roppanással újra nekiindult. Kétségbeesett kiáltások hallatszottak,  majdújabb és újabb villanások, de a folyamat már nem állt meg. Olek mágiája kevésnek bizonyult.

Az egyik matróz előre vetődve próbált még kiférni.A kövek a vállánál záródtak össze, a csontok reccsenése még a hajón is hallatszott.

– Mi a…? – tátotta el száját a Kapitány.

– Itt a kürtje Kapitány. – érkezett vissza Olin.

Targo és öt társa közben odarohant a már bezáródott barlanghoz. Kardjaikkal és öklükkel csapkodták a követ, de eredménytelenül.

Az első tiszt kitekintett a Lilith irányába, a Kapitány felemelte kürtjét és megfújta. Hangja betöltötte a környéket.

A túlélők egyszerre kezdtek rohanni a csónakok irányába, de sorban hárman is orra buktak. A földből homokcsápok nyúltak ki és húzták lefele a kétségbeesetten kapaszkodni próbáló matrózokat. Három még talpon lévő társuk megragadta a kezüket, hogy segítsen nekik, de csak lassítani tudták a süllyedést. Mindhárman már térdig merültek a földben.

Targo kihúzta kardját és igyekezett elvágni a felé nyúló csápokat, de nem tudott elég fürge lenni. Előbb a bal bokáját, majd a jobbat kapták el.

– Készítsetek egy csónakot! – kiáltotta a Kapitány. – Megyünk segíteni nekik.

– Örültség lenne! – fordult felé Pelleas. – Ilyen erő ellen nem harcolhatnak kardokkal. Nézze meg mi történt Olekkel! Pedig ő mágus volt.

A Kapitány ezen elgondolkozott. A józan ész és a bajtársiasság küzdött benne.

Körbe nézett a hajón álló férfiakon. Félelmet és rémületet látott a szemükben. Majd kitekintett a szigeten küzdőkre.

Hárman már mellkasig süllyedtek a földben, de Targo és a két másik matróz is kezdte feladni a reménytelen küzdelmet, miután minden erejük ellenére is egyre mélyebbre rántotta őket a megelevenedő föld.

– Igaza van. – válaszolta halkan. –  A szállítmánynak Tharrasba kell érnie időben. Húzzátok fel a horgonyt! Indulunk!

Két matróz egyből megragadta a vasmacskát, és teljes erővel húzni kezdték. Marek a kormányhoz sietett

A Kapitány szomorúan tekintett vissza a - számukra legalábbis-, elátkozott szigetre. Alig indult el a hajó, mikor láthatták, ahogy az utolsó földre lépett férfit is teljesen elnyeli a föld.

– Miért küldtem őket oda? -Kérdezte magától a Kapitány, miközben elfordult a korláttól.

Mielőtt folytathatta volna útját, a hajó hirtelen megállt, ő pedig orra bukott. Akárcsak a többiek, akik épp a fedélzeten tartózkodtak.

– Mi a fene történt? – kiáltotta a Kapitány, miközben próbált feltápászkodni. – Miért álltunk meg?

– Nem tudom. – felelte bizonytalanul Marek.

Ekkor érezte meg a mannaáramlást a levegőben.

Majd a Lilith, ha lassan is, de visszafelé kezdett haladni a sziget irányába.

A Kapitánynak végre sikerült felállnia. A látványtól meg kellett kapaszkodnia a hajó korlátjában.

Egy legalább háromméteres, de lehet, hogy magasabb földcsáp közeledett feléjük.

Hallotta a matrózok kiáltását, jobbra nézve pedig észrevette Pelleast, aki épp a hajó végébe indult, ami legközelebb esett a kis földhöz.

A hatalmas csáp alig pár méterre tartott a hajótól, mikor a fiú széttárta karjait és a belőlük kicsapódó manaáramlat megállította a további közeledésben. A hajó ismét megállt a két egyenlő erő küzdelme folytán.

– Ki sem néztem ezt a kis potyautasunkból. – mondta egy matróz a Kapitány mellett állva.

A csáp kissé visszahúzódott, majd mellette megremegett a föld és egy újabb hasonló méretű nőtt ki. Ez is támadásba lendült.

Pelleas lejjebb engedte kezeit és lehajtotta fejét. A Kapitány egy pillanatra megijedt, hogy egyetlen reményük kifogyott erejéből, és feladja a küzdelmet.

Ám az ifjú hirtelen egy üvöltés kíséretében újra felemelte a fejét, karjai még jobban megfeszültek és a belőle kitörő erőtől több méteres hullámok csaptak a sziget felé.

A hajó is megremegett kissé, páran el is estek a fedélzeten. A Kapitánynak is erősen rá kellett markolnia a korlátra, hogy talpon maradhasson. A két csápot méterekkel hátrébb tolták a hullámok.

Reményteljes üdvrivalgás támadt a hajón.

Pelleas újra kiáltott egyet és egy, még az előzőnél is nagyobb hullámot gerjesztett. A hajó billegett jobbra-balra, a fedélzet is vizes lett, de a  csápokat letörte a víz.

– Marek! Gyorsan induljunk! – kiáltotta a Kapitány.  – Feszítsétek a vitorlákat! Gyerünk!

Méterről méterre távolodtak a szigettől. Lassan a Kapitány is kezdte elhinni, hogy megszabadultak a veszélytől.

Pelleas a hajóvégében állt, de ahogy távolodtak, kimerülten lerogyott a padlóra. Senki nem mert hozzá menni. Mikor már látótávolságon kívülre került a sziget a Kapitány indult oda hozzá.

A fiú felnézett rá, de nem kelt fel. Biztos elvette minden erejét a küzdelem, gondolta a férfi, így leült mellé.

– Hatalmas köszönettel tartozunk neked. – Pelleas figyelmét nem kerülte el a bizalmas tegeződésre váltás – Mindannyiunk életét megmentetted.

– Ha emlékeztem volna Murrin mester szavaira…

– Akkor is minden így történt volna. Ne hibáztasd magad. Akkor sem hittem volna jobban el. Oleket tapasztaltabbnak tartottam, ezért jobban adtam az ő szavára.

– Jól elrejtette az erejét a sziget. Ilyen közelről sem éreztem, csak mikor már támadt.

Egy darabig csendben ültek egymás mellett, majd a Kapitány feltette az őt már régóta foglalkoztató kérdést.

– Miért tartasz Tharrasba? Már ha nem vagyok indiszkrét.

– Tanulni. – zárta rövidre a válaszát.

– Nos, ha bármikor tengeri fuvarra lenne szükséged, a Lilithen mindig lesz számodra hely.

A Kapitány lassan feltápászkodott, majd megveregette a fiú vállát. Indulni készült mikor Pelleas kérdése megállította.

– Én is kérdezhetek egyet? – a bólintó válasz után folytatta. – Miért hívja mindenki Kapitánynak? Gondolom nem ez a valódi neve.

– Nem. A nevem Gitoki Largeforge – mosolygott. – De ilyen névvel inkább udvari bohóc lehetnék. Állandóan gúnyolódnának a hátam mögött. Szóval, ha megkérhetlek ne áruld el senkinek a titkom.

– Természetesen.

– Még egyszer köszönöm, a többiek nevében is.

A Kapitány visszament a kormányrúdhoz.

Pelleas nem is sejtette, hogy jelenleg ő volt a harmadik élő ember, aki ismerte a Kapitány valódi nevét.


Hozzon létre weboldalt vagy webáruházat a Mozello segítségével.

Gyorsan, egyszerűen, programozás nélkül.

Visszaélés jelentése Bővebb információ