A kontinens legdélebbre eső csücskét dús esőerdők borítják, ezzel alkotva éles kontrasztot Tharras többi részével szemben. Ez a vegetációban és állatvilágban egyaránt gazdag vidék a tharrasi törzsi kultúrájú népek legnagyobb gyűjtőhelye, és az egyik legerősebb birodalma már évezredek óta. Az itt élő nép számos korábban saját névvel és történelemmel rendelkező törzs összeolvadásából jött létre, de ma már egyetemesen a guayara nevet viselik.
Ezek a többnyire alacsony termetű, vörösessárga bőrű és sötét hajú emberek a korok kezdete óta erős kötelékben éltek a Felső Sík lakóival. Rendszeres szertartásokkal, nekik bemutatott áldozatokkal és totemszerű oszlopaik állításával tisztelegtek őrzőik előtt, kiket maguk között felhőszellemeknek neveztek.
Századokon keresztül harcoltak a földrész önálló országait és törzseit lassacskán mind bekebelező Zhilar Birodalom ellen, s bár földjeik határát sokszor égették fel a császár seregei, de a vad és áthatatlan erdőség mindig megvédte őket a végső pusztulástól.
Mindig is büszkék voltak múltjukra, s mikor a zhilarok távozása után nem sokkal megjelentek a halandó földeken a halhatatlanok, a guayarák kitartásuk és hősiességük jutalmaként értelmezték a felhőszellemek megtestesülését. Nagy hatalmú uraik érkezése még tovább növelte bátorságukat, és mind gyakrabban indítottak portyákat a császárság földjeire, melyek során a népeik között fennálló örök háború jegyében szinte vadászták a zhilar lakosság maradékát, valóságos versenyt csinálva abból, ki tud több áldozatot ejteni közülük.
Ma is léteznek még Tharras-szerte rettegett harcosaik, a félelmet nem ismerő Bosszúivók, akik hírhedtek arról, hogy a bevégzett bosszú örömére isznak a meggyilkoltak véréből. A guayara alapvetően harcos nép, ám gazdag a kulturális és szakrális öröksége is. A törzsek élén ma már halhatatlan uraik állnak, akik lassacskán igyekeznek mérsékelni a büszke nép csata- és vérszomját, hogy idővel aztán majd dicsőséges hódítóként az uralmuk alá vonhassák a jócskán elnéptelenedett tharrasi földek jelentős részét.