Késszúrás
Írta: Solt Charles
Tizennégy! Kisebb, vagy nagyobb? - acsarkodott az asztalnál Tecton.
Kisebb… - alig lehetett hallani a fiú szavait az őrjöngő tömegben, ami az asztal köré fonódott a párbaj közben.
Tizenhárom! - húzódott vigyorra Tecton szája, s a kését az asztalra csapta. - Válassz! Kés, vagy ököl?
Kés… - a kijelentést követően Tecton felkapta rubinnal díszített pengéjét az asztalról és az ifjú kézfejét az asztalhoz szegezte vele.
Duplázol, vagy ellátod a sérüléseket? - vicsorgott rá, mint egy kiéhezett vaddisznó, ami hetek óta egy falatot sem tudott enni.
✽✽✽✽✽
Tényleg nincs más megoldás a szabadulásra?
Hát Testvérem, hogy ha itt akarod hagyni Hamufölde legporosabb purgatóriumát, akkor csak ez az egy mód van rá. - sóhajtott Jester, majd a pultra ütve kért egy italt magának. - Kérsz te is?
Nem! Egyáltalán mik a szabályok?
Egyszerű! Leülsz az épp aktuális bajnokkal szembe…
Tecton…
Pontosan! Csak ő és a bandája jár ki innen, tehát rajta múlik a kiút. Egy menet egészen addig tart, amíg valamelyikőtök a sokktól, vagy a vérveszteségtől le nem fordul a székről.
Mik az esélyeim? - Jester felhúzta a szemöldökét, majd elmosolyodott, miközben végigmérte Ulcert.
Igazi kis csenevész vagy! - nevetett - Vézna és gyengécske, mint aki az egyik lábát a sírban felejtette.
Kösz! Féllábú! - gúnyolódott vissza Ulcer, s elvette a kihozott italt Jester elől.
És szemtelen is, jól van… - kuncogott. - Hat kockával történik a dobás. Mielőtt elhajítanád őket, egy állítást kell tenned. Például páros, vagy páratlan, esetleg számot is mondhatsz. Persze mindezt azután, hogy valaki megnyitotta a játékot. Amit előbb láttál, ott Tecton kezdte a játékot, és a kihívó próbálta legyőzni.
Hogy dől el a kezdés? - Ulcer közben csapott kettőt az asztalra, így kérve egy kört kettőjüknek a csapostól.
Dobtok… - úri higgadsággal közölte az ifjúval Jester. - Egy kockával. Ki dob nagyobbat. Egyszerű! - tárta szét a karjait, s reménykedett benne, hogy nem kelt feltűnést a koszos kis lebujban. Bár a legnagyobb figyelmet Tectonék asztala kapta, még így is akadtak olyan sarkak, ahol épp a piszkos ügyleteket intézték az itt élők. A félárnyékban könnyű volt csempészni úgy, hogy ne legyen feltűnő. Tisztességes munkából itt csak túlélni lehetett. Joggal hívták a szegények félpokolnak ezt a helyet. A meredő és fürkésző szempárok állandóan figyeltek. Nem volt pillanat, hogy az ember ezt ne érezze. Jó színjáték volt a szabaduló kockázás, de ez csak a látszat volt. Az itt lévők többsége egyszer, ha megpróbált szabadulni az úr karmai közül, de rájöttek, hogy ez lehetetlen.
Akkor minden esélyem megvan, hogy kezdjek! - bizakodott, miközben beletúrt vörös félhosszú hajkoronájába.
Meg lenne, ha nem lenne cinkelt Tecton kockája. De mindig hatost dob. Tehát ez azért nem olyan egyszerű. - kortyolt egyet az italba, majd folytatta. - Amint kidobja a számot, neked válaszolnod kell. Ha sikeresen tippelsz, akkor kárt okozhatsz benne, de ha nem, akkor ő fogja megmártani benned a pengéjét.
Akárcsak az imént, ahogyan azt láttuk…
Pontosan! Látom azért figyelsz! Viszont tudnod kell, hogy ha sokáig húzod és nem szállsz ki, akkor maradandó lehet… - Jester elcsendesedett, majd emlékezvén hiányzó lábára, annak helyére pillantott.
A lábad? - csodálkozott el Ulcer. - Mi történt?
Harmadik próbálkozás volt, hogy kiszabaduljak. Gondolom Tecton már beleunt, és nem a kezembe vágta a kését, hanem a térdembe. A harmadik térdszúrásnál már csak ordítani tudtam a fájdalomtól. Aztán sötétség. A következő emlékem az, hogy a sikátorban tanyázó gyógyfüvesnél ébredtem láb nélkül.
Szent Fervor! - Ulcer jobbnak látta nem szólni, miközben a tömeg megbolondult körülöttük, hisz Tectonnak egy újabb áldozata lett. Az őrjöngés és téboly úrrá lett az ivó falai között.
“Tecton, a bajnok!” - skandálta a kisebb tömeg, miközben néhány embere feltépte a földről azt a fiút, aki szabadulni próbált. Ulcer és Jester a kegyelem legapróbb nyomát sem látta. Az első késszúrást még három követte. A hátába kettő, majd a másik kezét is átszúrta. Valószínűleg sokkot kapott a fájdalomtól és a vérveszteségtől. Mozdulatlansága vérfagyasztó volt, ahogy Tecton verőemberei kihúzták a teremből.
Mindeközben a következő már le is ült a bajnokkal szemben. “Szinte még gyerek”, söpört végig a gondolat Ulcer fejében, mikor látta, hogy a kihívója az asztalt alig éri fel.
Azért nem gyilkos… - nyugtatta le Jester, amint meglátta a rémület Ulcer arcán. - Csak egy kicsit fura…
Fura?! Neked csak fura, hogy egy hatalmas ember a pöröly nagyságú karjaival zúzza porrá azt a gyereket? - háborodott fel Ulcer.
Itt nőttél fel te is! Tudod, hogy miként mennek a dolgok! Ne háborogj! Ha tenni akarsz valamit, akkor tegyél! De ne egy nyomorékon vezesd le az aggodalomból fakadó dühödet!
Teszek is! - majd egy határozott mozdulattal ellökte magát a pulttól és hátat fordítva öreg cimborájának nekivágott a tömegnek, amely újra az asztal köré gyűlt.
Várj, ne légy ostoba! - próbálta a helyzetet menteni Jester, de úgy látszott már késő. Az öreg lemászott a székről és mankóját a hóna alá illesztve indult a fiú után.
✽✽✽✽✽
Ulcer a tomboló emberek közt próbált helyet találni, hogy közelebb kerülhessen az asztalhoz. Áldás és átok egyszerre a testi adottsága, hisz sikló módjára, könnyedén átszeli az ilyen akadályokat, már gyermekkora óta. A csőcselék folyamatos skandálása egy hangos szeánsz hangulatát idézte. A vörös hajával kitűnő fiú nem tudott elvegyülni, ahogy közeledett Tectonékhoz.
Ulcer, Tia Carpathia fia! - szólalt meg Tecton, arcát erősen lesütve. A tömeg elcsendesedett. A levegő megfagyott, s csak tompa ütések sorozata visszhangzott padlón, egyre erősödve. - Gondolom nem egyedül érkeztél! Igaz, Jester? - nézett fel, miközben a fiú mögé lépett az öreg nyomorék.
Nem szeretnénk gondot… - Jester a vállánál fogva próbálta meg visszahúzni Ulcert.
Gond nem is lesz! - szólalt fel Ulcer, miközben kirántotta vállát Jester markából. Levette hosszú, szürke szövetkabátját és rátette az öreg vállára, majd közelebb lépett az asztalhoz. - Csak nem szeretném, hogy bántsd ezt a gyermeket!
Én? Nem bántom! Ez a játék teljesen önkéntes… Van pénze, hogy beszálljon, s ha kellően nagy a szerencséje, akkor kiszabadulhat ebből a porfészekből. Ilyen egyszerű a képlet. - dőlt hátra székében dölyfösen Tecton. - Ha te is szeretnél játszani, akkor várd ki a sorodat.
Kivásárolom az elsőbbséget! - kiáltott fel Ulcer.
Fiam, hisz nincs nálad semmi… - súgta a válla mögül Jester. - Nem kéne hazugsággal kezdened.
Te csak fogd a kabátom, Öreg! - csitította erélyesen cimboráját, miközben elővette bőrből készült nyakláncát, melyen egy aprócska kő díszelgett. - Gondolom ez megteszi! - ezzel lehajította az asztalra a tejfehér kis kristályt.
Bátorság, vagy épp botorság, amit most tettél! - mondta Tecton rezzenéstelen arccal, pedig jól tudta, hogy a fiú egy olyan ékkövet dobott az asztalra, amelyre már nagyon régóta vágyik. Az ilyen kristályok a Felső Síkokról származnak, s állítólag különleges erejük van, mellyel meghosszabbítják viselőjük életét.
Ulcer! - hökkent fel Jester, s száján a csodálkozás pillanatában csak egy szó csúszott ki. - Éterkő…
Kifelé! Mindenki! - ordította el magát Tecton az események sodrásában.
Tecton verőlegényei szinte mindenkit kitereltek az ivóból. Három belevaló embere maradt benn, Ulcer mellett pedig Jester állhatott. Tecton kiáltását követően a kihívó széken ülő gyermek azonnal elrohant, így Ulcer előtt megadatott a lehetőség, hogy helyet foglaljon a bajnokkal szemben.
✽✽✽✽✽
Az ivó kongott az ürességtől, a pultosnak is nyoma veszett. Ulcernak most tűnt fel igazán, hogy ez a hely mennyire leharcolt. Az asztalok megrepedezve, a székek támlái eltörve, mocsok és szenny uralkodott minden sarokban. A plafonon kötelekből kialakított pókháló, mintha egy ügyes fekete özvegy szőtte volna, amelyekre olajlámpásokat szoktak akasztani az éjszaka során. A talajból kiolvasható volt a káosz, amely néhány perccel ezelőtt még uralta a füstös söntést. Az italtól elázott homok igazi dágvány-tengerré változtatta a talajt.
Ulcer helyet foglalt a vendég széken és feltűrte ingujját. Vörös haját a füle mögé igazította, és méregetni kezdte ellenfelét. A koros trófeás, aki vele szemben ült, már bőven maga mögött tudhatta életének kétharmadát. Ősz fürtjei mellkasáig lógtak, melyeket színes gyűrűk fognak össze. A tündöklő kék szemek alatt húzódó ráncösvények megannyi véres történetet hordoztak, s arról árulkodtak, hogy megjárta a poklot és a purgatóriumot ez az ember. Évek óta nem vett fel inget a párbajokhoz, ezzel tudatva, hogy mennyi késszúrást és ütést viselt már el. Forradások és sebhelyek a karjától egészen a nyakáig.
Sok száz ember próbált már meg kijutni Kraskeshből, de egy kézen meg lehet számolni, hogy mennyinek sikerült a kerítésen kívülre jutni. Minden, ami kell az itteni élethez, azt Tecton és csapata biztosítja, tehát az ő szava szent. Vannak, akik halhatatlan módjára tisztelik és vannak, akik jobb élet reményében szembeszállnak vele, hogy szabadulni tudjanak. Számtalan szökési próbálkozásról keringenek mesék, de az “uralkodó” őrszemei egytől-egyig kivégezték őket. Rabszolgasorban van az ember a kerítésen belül. Mindenki köteles valamit termelni, amit eladhat, ezáltal jutva egy kis jövedelemhez. Az északi kolóniákban állítólag jobb a helyzet, ott lassan felszámolják a zsarnokságot a belső ellenállások, de itt az még nagyon messze van.
Felkészültél? - kérdezte Ulcert Tecton, miközben magához vette a kockákat. A fiatal bólintott és remegő kézzel nyúlt a hozzá legközelebb lévő játékszerhez.
Itt leszek! - hallatta hangját Jester, miközben megszorította a vállát Ulcernak. Az érzés, amely olyan volt, mintha apjától jönne egy bátorítás, úgy feltüzelte őt, hogy a világot is képes lett volna megváltani abban a pillanatban.
Köszönöm! - fordította hátra a fejét.
Milyen romantikus… - gúnyolódott Tecton. - Kezdjük már! - erélyesen szólt, majd kivette a kését bőr tokjából, és az asztalra tette.
Még nem tisztáztuk a feltételeket… - Ulcer próbálta leplezni idegességét, miközben tenyerében lévő dobókocka teljesen átázott az izzadságtól. - Mivel egy nem mindennapi kristályt dobtam be fizetőeszközként, így azt kérem, hogy ha nyerek, akkor Jestert is engedd el velem.
Semmi garancia nincs arra, hogy az nem csak egy hamis kristály, amely ékszernek is elég ócska… Meg amúgy is! Mire mennél egy féllábú nyomorékkal a sivatagban? - gúnyolódott Tecton, de tudta jól, hogy ez most nem lesz puszta szórakozás. Ha a fiú tényleg egy igazi követ hajított az asztalra, ami a Felső Síkokról származik, akkor valójában az örök életért küzd. Amennyiben sikerül nyernie, nemcsak megmarad a két embere, hanem még nagyon hosszú ideig uralkodhat a kolónia felett.
Csak ennyi a kérésem. - válaszolt higgadtan Ulcer és közben elhajította a kockát a kezéből, amely az asztal közepére érkezett. - Öt! - mosolyodott el.
Ám legyen, de nincs innen menekvésed! - kacagott fel Tecton és kockáját eldobva már tudta, hogy ő fog kezdeni. - Hat! - hallatta ördögi nevetését, miközben már szorongatta az összes játékszert a nyitáshoz.
Ulcer most már tényleg elhitte, amit Jester mondott neki a pultnál arról, hogy a kocka cinkelt. Mindig Tecton kezd és övé az előny, történjék bármi. A vörös ifjú fejében elindult a kombinálás, hogy vajon most mi lesz a jó döntés. Ha páros, avagy páratlan, akkor fele-fele esélye van a győzelemre. Azonban ha számot mond, akkor rengeteg kombináció van, amit kidobhat. Mindeközben a minden gazsággal megáldott uraság elhajította kockáit.
Tizenkilenc! - mosolyodott el orra alatt. Látszott a szemében a vérszomj, mint aki éhezik a másik fájdalmára. - Látom a rettegést a szemeidben! Félsz attól, hogy mi lesz, ha nem sikerül… Gyenge vagy és törékeny! Egy vézna fiú, aki nem ismeri az apját, és akit elhagyott az anyja…
Az anyám meghalt! - vágott közbe Ulcer.
Ez a beszéd járja, de mi van akkor, ha azt mondom, hogy nem ez az igazság. - dörzsölte össze tenyerét Tecton aljas mosolygás közepette. - Anyád is itt ült velem szemben, pont úgy, mint te. Sosem felejtem el azt a gyönyörű zöld szempárt.
Hazudsz! - kiáltott fel az ifjú és elhajította a kockákat. - Páros!
Ulcer arca elfehéredett és arcáról patakokban folyt a veríték. Az asztalon heverő kockáknak összege huszonegy volt. Tudta jól, hogy mi következik. Tecton kiélheti szadista vágyait rajta, és nem lesz kegyelmes. Amennyiben az öklöt választja, úgy könnyen lehet, hogy padlót fog, és akkor ellenfele megszerzi a kristályt, ráadásul szabadulni sem lesz esélye. Tehát marad a kés.
Szegény fiú! Látom az összes gondolatodat. Valószínűleg az emlékeket pörgeted magad előtt, és reménykedsz abban, hogy a túlvilágon könnyebb lesz. Kés vagy ököl?
Kés! - vágja rá határozottan Ulcer félelmét leplezve.
Mily határozott valaki! - nevetgélt Tecton. Kezébe fogta kését, felállt az asztaltól, s odasétált a fiú mellé. Szúrós szemmel nézett Jesterre, mely egyértelmű jelzés volt a nyomoréknak, hogy most odébb kell állnia, ha nem szeretné magát belekeverni az ügybe. – Tudod fiam, nem hazudtam! Anyád tényleg itt ült ezen a széken, pont úgy, mint te…
Ne szólíts a fiadnak!
Tia Carpathia gyermeke… Bár a gyönyörű zöld szemeit nem sikerült örököldnöd tőle, de az emlék még mindig bennem él. Anyádnak köszönheted most a kegyességem! – ezzel a kijelentéssel a fiú lapockájába vágta a kést, majd kihúzta.
Ulcer felordított és az asztalra esett! Valószínűleg az egész kolónia hallotta, ahogy a fiú a fájdalomtól keservesen felkiáltott. Mint egy éles villámcsapás, úgy hasított végig lapockájában, s pillanatok alatt vértől ázott az inge. Tecton egyik embere odalépett, és egy rongyot rászorított a vérző nyílásra.
Pár pillanat, és csillapodik a vérzés. - visszaült a helyére, majd folytatta tovább a történetet. - Anyád megveszetten kutatta a Felső Síkokról származó kövek erejét. Nyilvánvaló, hogy az ő öröksége az ott előtted. - mutatott rá a kristályra, amelynek tiszta tejszíne a bárányfelhők szépségével ért fel. - Pontosan ezért akart szabadulni, hogy többre vigye, de ő sem volt kivétel. Ő is kiállta a próbát. Kérdem én tőled, … - hajolt közelebb a szenvedő fiúhoz. - … milyen mocskos egy anya az, aki hátrahagyja az egyetlen fiát azért, hogy ezeket a kis köveket kutathassa. A legjobb szó rá talán a …
Ne merészelj így beszélni az anyámról! - nyöszörgött Ulcer, miközben lassan éledezett fel az asztalról. - Nem tudsz róla semmit, te utolsó gazember!
Túl sokat tudok róla.
Az anyám meghalt, és a sziklás oldalban van eltemetve! - erősködött Ulcer.
Legyen így! - öntelt arckifejezéssel bólintott, s újra kezébe vette a kockáit Tecton. - Folytassuk!
Ulcer Jesterre nézett, aki mostanra Tecton mögött helyezkedett el. Az arckifejezése nem a megszokott volt. A megbánás és a sajnálkozás ült ki az öreg nyomorék arcára, miközben a fiú szemébe nézett. Ulcer tudta, hogy valamit eltitkolt előtte, s nem épp a legjobb pillanat a mostani, hogy megkérdezze mi az. Felmerült benne a kérdés, hogy mi van akkor, ha Tecton igazat mond. Ilyen fájdalmak nyomán kell megtudni az igazságot? - gondolkodott magában. A merengés következtében észrevette, hogy Jester üzenni próbál neki valamit. A szemével erősen jobbra nézelődik, az ajtó felé. Ulcer nem volt igazán járatos az efféle kommunikációban.
Húsz! Mit lépsz fiú? - Tecton összefonta karjai a székben s hátradőlve nyugtázta, hogy ha a fiú ismét ront, akkor már csak percek fogják elválasztani őt a haláltól, a kristály pedig könnyedén a zsebébe lesz.
Ulcer fájdalmai nem csillapodtak, sőt egyre inkább erősödtek. Bár a vérzés enyhült, de már nem volt rajta nyomókendő, és Tecton embere is ellépett tőle. Mikor kezébe vette a kockákat, tudta, hogy ez az egyetlen esélye.
Fuss! – kiáltotta el magát Jester.
Az öreg nyomorék Tecton mögé lépett és egy kést döfött át a zsarnok torkán. Ulcer habozás nélkül megfogta a bőrre felfont kristályt, és rohanásnak eredt az ajtó irányába. Egy verőember megpróbálta elkapni, de vékony testének köszönhetően könnyen kibújt kezei közül és egy széket maga mögé húzva akadályt állított. Jester erősen tartotta a kést Tecton fejével együtt, hogy még véletlenül se tudjon szabadulni. A másik két szolga már ott is termett mögötte és leszedték róla. A fiú az ajtóból nézve látta, hogy az egyik férfi lefogja cimboráját, míg a másik erőteljes ütésekkel csapott le arcára és felsőtestére. Jester véres arccal nézett a vörös hajú fiú szemébe és csak néhány szó jött ki a száján: “Keresd anyádat!” Ulcer könnyeivel küzdött mikor Jester a földre zuhant eszméletét vesztve, de tudta jól, hogy nem segíthet már. Az ajtón kilépve futásnak eredt a sikátorok felé, hogy a verőlegények még véletlenül se találjanak rá.
✽✽✽✽✽
Kraskesht egy hatalmas sivatag vette körül. Északra húzódott a Boissor felföld kis hegysége. Ulcer sem tudta biztosan, de azt pletykálták, hogy aki sikeresen átkel a hegységen, az meglátja a legközelebbi nagyvárost. A gyakorlottabb utazók néhány nap alatt ingáztak a városok és falvak között, de a tapasztalatlanok legtöbbje célba sem ért. A sivatag olyan veszélyeket rejt, amelyekre nem lehet felkészülni egy kis közösségben.
A fiú tudta jól, hogy nincs más lehetősége. Azzal, hogy Jester segített neki, olyannyira magára vonta az őrök és az emberek figyelmét, hogy gond nélkül szökni lehetett Kraskeshből. Számára csak az volt fura, hogy senki mást nem látott eljönni. Vagy ennyire ostobák az emberek, vagy tudnak valamit, amit még ő nem - futott át a gondolat Ulcer agyán, miközben felnézett az égre. Kora délután volt, rekkenő hőség és a szeme épp csak ellátott a Boissorig. Utoljára gyermekkorában volt kint a sivatagban, amikor még nem volt ilyen a helyzet Kraskeshban, és a kis közösségeket nem a hatalomvágy urai irányították. Gyakran felvillant álmaiban az emlék, mikor édesanyjával a homokban kerestek különleges formájú köveket. Az egyik pillanatban még édesanyjára mosolygott, mikor egy kis kristályt akasztott bőrre fonva a nyakába, a másikban pedig már Jester fogta a kezét. A fájdalom mérhetetlen volt,könnyeit törölgette miközben próbált utána eredni.
A sivatag azóta sem változott, ugyanolyan sziklás és kiszáradt, amilyen több, mint egy évtizeddel ezelőtt volt. A homokviharok folyamatosan elmossák az évek alatt kitaposott járatokat, így esélye sincs az embernek követni a legrövidebb szakaszokat akkor, ha nem ismeri őket. Szárnyra kelt a pletyka néhány évvel ezelőtt, hogy Kraskeshtől nyugatra farmerek telepedtek le. Olyan mennyiségű vizet találtak, hogy gazdálkodni kezdtek. A mai napig senki nem bizonyította ezt, és egyszer sem jöttek ilyesféle idegenek a közösségükbe, így többen úgy gondolták, hogy csak a remény kedvéért terjesztenek ilyen pletykákat az emberek Tecton uralma alatt. Egy időben az is a pusmogás témája volt, hogy a keleti földbirtokosok szörnyekre vadásznak a Boissor szoros mögött tátongó szakadéknál. Ulcer nem tudta eldönteni, hogy melyik híresztelésnek adhatna alapot, hisz nyugat felé a szeme nem látott el olyan messzire, hogy egy árva viskót is láthasson, a keleti vidék legendás vadászai pedig egyszer sem közelítették meg Kraskesht.
Féltáv! - fújt egy nagyot, miközben már tisztán látta maga előtt Boissort. - Ez inkább egy hatalmas domb, mintsem hegy… - motyogott magában.
Csak a remény maradt számára, hisz élelem és ivóvíz híján a reggelt sem éri meg, hiába találna egy biztonságos zugot a sziklák között, ahol kicsit megpihenhet. Temérdek gondolat kavargott a fejében. Jester túlélhette? Elindul egy üldöző csapat utána? Miért volt ilyen fontos az éterkő Tectonnak? Egy kérdés, újabb kérdést vetett fel a fiatal fejében és a melankólia közepette azt vette észre, hogy hamarosan besötétedik. Számítása beigazolódott, már sziklás emelkedőket járta és próbált menedéket keresni az éjszakára. A sziklák mentén zöld növények ragadták meg a tekintetét. Közelebbről megvizsgálta őket, de mivel nem volt egy gyógynövény szakértő, így csak azt tudta megállapítani, hogy egy tüskés levelű virág terem a sziklák tövében, amelynek egyedülálló zöld, bogyós termése van. Ahogy haladt felfelé az emelkedőn szikláról sziklára kapaszkodva, észrevette, hogy a virág egyre nagyobbra kúszik a kövek közt. Leguggolt, s két ujjával megnyomkodta a bogyós termést. Tisztán érezte, hogy sok víz lehet benne. Hasonlóra emlékezett gyerekkorában, amikor egyszer édesanyja szakított neki egy gömbölyű növényt. Még most is ott csengett a mondata a fülében: “Ha ezt megeszed fiam, akkor legalább egy napig annyi energiád lesz, mint egy igavonó állatnak.”
Ulcer leszakította a gyümölcsöt, bízott az emlékeiben. Visszanézett a hegység lábáról, s a sötétedésben felvillanó fények egyértelműen jelezték számára, hogy már elég messze jár Kraskeshtől. Megnyugvás fogta el és eluralkodott rajta az érzés, hogy ide már nem fogják őt követni. Szájához emelte a növény termését és beleharapott. A tenyér nagyságú bogyó annyi levet eresztett magából harapás közben, hogy még az ujjai között is folyt. Mag nélkül, tiszta húsos gyümölcs. Édessége páratlan ízt hagyott a szájában, amely mosolyra kerekedett abban a pillanatban. Néhány lépésnyire megpillantott egy beeső sziklás részt, amelyet jónak vélt pihenésre. Három lépést követően furcsa remegés ölelte körül térdeit és a hideg futkosott a hátán. Pillanatokon belül facsarni lehetett volna ruhájából a vizet, úgy kiütött rajta az izzadság. A szemei lángoló fájdalomra keltek és térdre rogyott.
Mi történik? – aggodalmasan nyögött fel, miközben már egész testét a remegés fogta el, és hátra esett.
Megpróbált erőt venni magán és a hasán kúszva próbálta meg elérni a menedéket. A remegő karok és lábak munkáját nem segítette a felerősödő fájdalom, amit a hátában érzett a késszúrástól, amelyet korábban elszenvedett Tectontól. Talán egy karnyújtásnyira volt már csak, de nem tudott tovább mozdulni, úgy érezte lebénultak végtagjai. Utolsó erejével a hátára lökte magát, hogy felnézhessen az égre. Egyre jobban égő szemeivel már homályosan látott, s egyre nehezebben tudta nyitva tartani, amikor egy csuklyás arc fölé hajolt.
Ejj de rég járt erre valaki, milyen kár érte! - hallatta karcos hangját a férfi, miközben Ulcer szemei lecsukódtak és egyre nehezebben vette a levegőt.
A csuklyás közelebb hajolt hozzá és tudta jól, hogy már csak percek választják el az ifjút a haláltól. Tűzforró homlokához szinte hozzá sem lehetett érni, és már a szívverése is egyre lassabb lett. A férfi elfordította Ulcer fejét jobbra és balra, hogy jobban szemügyre vegye, amikor az inge alól kicsúszott a nyakából a bőrre fűzött éterkő.
Érdekes! - ráncolta össze homlokát az idegen, amikor szeme elé került a krisrályból készült ékszer.