Duwar hordák: Mocsárlakók (Toiromchuud)
Fontosabb családok, nemzetségek: Namag, Shawarlag, Buga
A Mocsárlakók Brachta-Dar délnyugati csücskét uralják. Nevüket onnan kapták, hogy a térségben valaha egy hatalmas tó szélesedhetett, mely mostanra kiszáradt, ám esősebb időszakokban a régi medrek feltöltődnek, s az egyébként is lápokkal tarkított territórium mocsártengerré alakul, különálló szigetekké szorítva vissza a szárazabb, lakható területeket. Ennélfogva a Mocsárlakók legelőváltásai is ezen szárazabb pontok között valósulnak meg, ami miatt a hordába tartozó nemzetségek és családok gyakorta konfliktusba kerülnek egymással. Ha a térségben tarthatatlanná válik a sártenger szintje, néha az északi szomszédjaik, a Tariák területére törnek be, bár amazok jelentős zsoldossereggel védik határaikat. Hamarabb a tőlük keletre élő Lókötők hordát támadják, de legközkedveltebb célpontjaik a Darelon Hercegség határ menti települései – mivel ide nem ér el a Borisszák határvédő keze, mind a Mocsárlakók, mind a Lókötők át-átmennek a szomszédjaikhoz rabolni.
A Mocsárlakókat még a többi duwar hordához mérten is furcsának, misztikusnak tartják. Vérmérsékletüket áthatja a sártengerek állandó jelenléte, emiatt konokak, megfoghatatlanok, másokkal szemben roppant bizalmatlanok. Nemzetségszintű összetartás helyett inkább az egyes családokban, kisebb létszámban valósul meg erős kötelék, mivel az esős időszakot gyakorta parányi földszegleten kénytelenek átvészelni, fogyatkozó élelemmel, ráadásul az őket körbevevő, bozótokban s liánok szőttesében meglapuló, lápi szörnyek támadásaitól tartva.
Ezen életkörülmények miatt a Mocsárlakók sosem tudtak nagyobb, rettegettebb hordává válni, mivel bizonyos évenként a lélekszámukat megtizedelik a természeti katasztrófák, vagy a száraz szigetekben kialakuló éhínségek, mégis, ha kitörésre, más hordákkal szembeni támadásra kerül sor, vehemens, kifejezetten vérszomjas harcosoknak mutatkoznak, akik a meglepetésszerű, gyors és halálos tarolásba fektetik minden energiájukat – és szemlátomást sikeresen. Kevés betörést kötnek a Mocsárlakók nevéhez, de ez nem jelenti azt, hogy ne támadnák meg a szomszédjaikat – ellenkezőleg, a Mocsárlakók olyan precíz munkát végeznek, hogy az adott emberi csoportosulást szőrén-szálán eltüntetik, mindenkit megölnek, a holttesteket és a lebontott sátrakat a mocsaraikba hajítják, mely ekképp palástolja e duwar horda véres bűneit. Egyesek akképp magyarázzák a Mocsárlakók kegyetlenségét, hogy valaha régen az országszerte bűnözőnek tartott és kitaszított duwarok délre vándoroltak, csoportokba szerveződve farkastörvények szerint éltek, mígnem egy kisebb, helyi horda brachtáját megölték, s ekképp a saját szerveződésük is hordaként lett elismerve.
Tárgyi kultúrájuk:
A Mocsárlakók megjelenését mindig a rejtőzködés iránti igény befolyásolja, mivel a lápok rettegett entitásai nagy veszélyt jelentenek rájuk és az állatállományukra. Ruházatukon a sötétebb árnyalatok, fekete, barna, szürke dominál, a köntös mintázata erősen emlékeztet a bozótok ágára-bogára, a stilizált kígyókra és tekergő férgekre. Hajukat általában mind a férfiak, mind a nők hosszúra növesztik, és varkocsaikat a fejük tetejére tekerik szorosan, hogy ne akadályozza őket menekülés közben, ám, ha ők a támadó fél, éppen ellenkezőleg járnak el – mivel a gyors és hatékony mészárlásokra specializálódtak, esszenciális náluk a félelemkeltés. Ilyenkor hosszú hajukat keményre enyvezik, hogy úgy hasson, mint óriáshüllő gerinctüskéi, vagy mint támadó madár kitárt szárnya. Fejfedőik alakja is általában hegyes, gyakorta a mocsári állatfajok szaruképződményeivel, agancsaival egészítik ki bőrpántjaikat. A bőrfestészet is egy külön műfajt képvisel náluk – bár már az Ég Fiai hordánál is megfigyelhetőek az arcra felvitt kék motívumok, valamint a Légvágóknál a szem körüli fekete folt, mely véd az erős napsugárzástól, a Mocsárlakók a festékréteget az emberi vonások eltüntetésére használják. Portyázások idején úgy hat egy-egy Mocsárlakó csoport, mint földből kikelt, túlvilági lidércek.
Tárgyi kultúrájukat tekintve a könnyű és könnyen mozgatható alapanyagokat részesítik előnyben. Jurtájuknak növényi rostokból alakítanak ki több rétegnyi padlózatot, így nem süllyed el azonnal, ha hirtelen ingoványossá válik a talaj. A száraz szigeteken állomáshelyeket alakítottak ki, igluszerű, szárított fűfélékből és agyagból, sárból tapasztott tákolmányokkal egészítik ki véges számú sátraikat. Előszeretettel használják fel a lápi élővilágból kinyerhető alapanyagokat, óriáshüllők lenyúzott bőrét, belül üreges szarvakat, ezekben ivóvizet vagy gyógyfüveket tárolnak, kisebb tasakokat viselnek a ruhájuk alatt vagy varkocsaikba tekerve. Tülkökből fúvós hangszert, kürtöt faragnak, ezekkel kommunikálnak áradás idején az egymástól messzire sodródott családtagok.
Horda-specifikus szokások, babonák:
Mivel az állattartás mellett fontos náluk a vadászatból származó élelem is, leleményes csapdák kisebb garmadáját eszelték ki az idők során, a mocsárhatárok kemény növényféléi mentén feszítik ki, ássák el, vagy árasztják el ezen primitív szerkezeteket, majd pár nap múltán ellenőrzik a kapást. Egy másik módja a vadászatuknak (főleg, ha a szárazföldet kedvelő, gigantikus méretű vadakról van szó) az időigényes követés, majd a zsákmány belehajszolása a dágványba. Emiatt lépten-nyomon megfigyelő- és pihenőhelyeket alakítottak ki, például a fák koronaszintjén liánokból függőágyhoz hasonlatos zugokat, ahonnan lenyilazhatják a csapdába került állatot. Mivel a mocsarak közelében életveszélyes a tűzgyújtás, a húsféléket a magasabb fákra függesztik ki és szárítják – a zsákmányt felváltva őrzik az ügyes nyilazók, hogy elkergessék a dögevőket. Tűz híján gyakorta nyersebben eszik a húst a kelleténél, ezért nagyon erős gyomortisztító teákat, párlatokat isznak napi szinten, ami viszont az arra érzékenyeknél gyomorfekélyt és a belső szervek károsodását eredményezi. Hallottaikat is az „örök mocsarakba” süllyesztik, hogy a holttest idővel csatlakozzon a lápi entitásokhoz, s köztük is a mélyen tisztelt „tűzgömbökhöz” – e gázokból keletkező jelenséget a Mocsárlakó duwarok afféle jótékony lidérceknek tekinti, földön járó mini napoknak, akik elkísérik a hordát a veszélyesebb utakra. Emiatt, dacára a sötét és jobbára dísztelen öltözéknek, kivételes alkalmakkor előszeretettel dobják fel szállásukat vagy ruházatukat kerek, meleg színű díszítéssel.
A manaformáláshoz konyító Mocsárlakók spéci technikája a mocsár fölött köröző fényjelenségek és energiák megkötése, majd ötvözése egy kimúlt állat tetemével vagy csontvázával, mely aztán a manaformáló mellé szegődik segítőtársnak – nem nekromanciáról van szó, mivel nem konkrétan a kimúlt állat életenergiáját hozza vissza, hanem véletlenszerűen harácsolja össze azt. A mozgásra bírt tetemek legfeljebb pár napig aktívak, utána szétbomolnak, a csontvázas verziójuk egy fokkal strapabíróbb. Hírhedt például a lovak és szarvasok csontjaiból keresztezett, lángnyelveknek ható auraköddel ellátott „sárkányparipa”, mely szinte súlytalanul, peckesen szökell még a legmélyebb dágvány felett is, és olyan gyors, hogy bármely ellenfelét beéri és felökleli.
Érdekesség még a Mocsárlakó horda kapcsán, hogy jelenleg ez az egyetlen horda Brachta-Dar területén, melyet megalakulása óta csakis brachtanők irányítanak. Ráadásul a Mocsárlakó brachtanők a hadakozás mellett a szakrális vezetést is ellátják, posztjuk egybefonódott a fősámánéval.