Fogadó a Szürke Szamárhoz
A Fogadó a Szürke Szamárhoz (vagy más néven a Fogadó a Világok Végén) egy kocsma, amit É. u. 515 tájékán emeltek a Homálysíkon.
Valószínűleg minden embernek – vagy halhatatlannak, esetleg egyéb lénynek – ez az első kérdése: „Fogadó a Homálysíkon? Ennek mégis mi értelme? Ez kivitelezhető egyáltalán?” Hogy a sok közül egyre választ adjunk, igen, valóban lehetséges. Emberfeletti erőre van szüksége annak, aki ilyen vállalkozásba vág: milyen szerencsés, hogy az alapító nem ember, hanem egy halhatatlan.
Története
Kharoan büszke halhatatlanként élt a Felső síkokon, és meglehetősen megviselte, amikor a Zhilar Birodalom kitúrta az otthonából. Az Érkezés után évekig mély depresszióban szenvedett, azonban egy napon úgy döntött, változtat az életén, és új célt keres létezésének. Isteni mivoltát álca mögé rejtve bejárta egész Nourost, megismerte az országokat, szakmákat tanult, és belelátott a halandók gondolkodásába. Sokáig élt Vailanban, ahol a szabad verseny akkora hatással volt rá, hogy úgy döntött, saját vállalkozást alapít: nyit egy fogadót.
Azt, hogy hol, abban nem volt teljesen biztos, és azt sem tudta, miből fogja finanszírozni a költségeket. A megoldást egy vailani származású, ifjú mozaikvándor, Ushwer du Feer ötlete jelentette. Üzlettársakként belevágtak egy olyan bizniszbe, amibe előttük még senki sem mert: fogadót nyitottak a világ egyik legveszedelmesebb helyén, a Homálysíkon.
Az indulás és az építkezés nem volt egyszerű, de néhány szál megmozgatásával du Feer megszerezte a szükséges pénzösszeget. Egy nagy hatalmú, a síkok rejtélyeit kutató mágussal, Erik Viinnel, némi szerencsével és évekig tartó kitartó próbálkozással elérték a lehetetlent: megnyitották a fogadójukat, a Fogadó a Szürke Szamárhoz-t.
Működése
A fogadónak csak egy bejárata van, a Homálysíkok felől, ezt a vendégek biztonságának megőrzése érdekében szigorúan őrzik, ahogy az egész helyet is: Kharoan éteri mágiájának segítségével. Állandó helye nincsen, különös módon mindig ott és akkor bukkan fel, amikor egy kétségbeesett mozaikvándornak segítségre van szüksége. A fogadó belsejéből két kijárat nyitható: az egyik az Alsó Síkokra, egy narsbergi, elhagyatottan álló házba vezet, a másik a Felső Síkokra, a szétszórt mozaikok egyikére. Ezen kapukról – amik kizárólag csak a fogadóból nyithatók meg, fordítva nem működnek – a korábban is említett mágus, Erik Viin gondoskodik, a varázstudása, és a legújabb magikotechnikai találmányok segítségével.
A fogadó első látásra olyan, mint egy hétköznapi vendégház. Két emelete van: az elsőn és a másodikon is öt-öt szobával. A földszinten zene szól, a kandallóban tűz lobog, a söntésnél pedig ételeket és italokat kérhetnek ki a megfáradt vándorok. Már ha van elég pénzük.
Merthogy a fogadó korántsem olcsó, mindent az Alsó Síkokon megszokott árak tízszereséért adnak. Fő szabály, hogy csak akkor pihenhetsz a díszesen faragott asztaloknál, ha rendelsz is valamit: ezt pedig elég keserű szájízzel teszik a legtöbben. Bár kevesen sejtik, a pénz csak ürügy Kharoannak: pont azokat az embereket várja a legjobban, akik képtelenek csengő érmékkel fizetni. Tőlük más módon kéri meg az árat: hol szívességek, hol tárgyak formájában. Azt beszélik, a Kharoannal alkut kötött emberek nem úgy térnek vissza utazásukról, ahogy elindultak, elvesztenek valamit magukból, amikor megegyeznek a fogadóssal. Nincs pénzed? Ha belépsz a fogadóba, akár a lelkedet is ott hagyhatod…
Sokáig pont ezért kerülték a Mozaikvándorok a Szürke Szamarat: még a Felső Síkokon talált kincsek birtokában is lehúzásnak találták a szinte megfizethetetlen összegeket, Kharoan ördögi játékait, és inkább vállalták az öngyilkos küldetést, más utat keresve a síkok között. Egy idő után néhányan belátták a hely hasznát, és a biztonságos átjutás mellett tették le voksukat. Egy biztos: mindig van legalább egy-két vendég, esetleg mozaikvándorok nagyobb csoportjai, akik megengedhetik maguknak a fogadó árait.
Állandó személyzete nincs. Ushwer du Feer havonta vagy kéthavonta szokta tiszteletét tenni, általában új étel- és italkülönlegességekkel. Erik Viin ritkán tűnik föl, személyesen csak akkor találkoznak vele a vendégek, amikor a síkkapuk karbantartásáról, ellenőrzéséről gondoskodik. A fogadós – Kharoan, ki más is lenne – azonban mindig és mindenhol jelen van: talán csak a vendégek szobáiban nem látni soha. Magát úgy nevezi: Karl, az emberi fogadós, igyekszik elrejteni halhatatlan mivoltát, feltehetően a hely marketingje miatt, azonban bárki, aki valamivel olvasottabb, az tudhatja, ki is ő valójában. Időnként feltűnik egy különös alak is, egy korcs, legalábbis korcsulásnak indult halhatatlan, aki magát Helviának nevezi. A vendégekkel nem beszél, és egyedül a fogadós ért vele szót valami rég elfeledett, ősi nyelven. Szóbeszédek szerint Helvia valaha az athreiai panteon tagja volt, a vágy és a bőség istene, aki a Káosz Korában hatalmát vesztette. Titkos paktum van közte és Kharoan között, minek értelmében a hely a Homálysíkok rémeitől Helvia védelme alatt áll, aki cserébe a vendégek lelkén élősködhet.
Bővebb ismertetés a személyzetről
Kharoan (Karl, az emberi fogadós)
Ő egyben a fogadó tulajdonosa és a csapos is. Külsejét és öltözködését tekintve semmiben sem különbözik vailani társaitól: kissé köpcös, bajszos, kopaszodó; italfoltos inge fölött elmaradhatatlan kötényt, nyakában törlőrongyot visel. Apró, sötét szemei ravaszul csillognak. Modora kissé zsémbes, de ha jó üzletet szimatol, szívesen cseveg a vendégeivel. Igyekszik azt mutatni a külvilág felé, hogy egy teljesen átlagos ember, és ez egész jól is megy neki. Néha azonban – egy-egy óvatlanabb pillanatában – kimutatja a foga fehérjét, halhatatlan valóját. Ilyenkor szemei éterien ragyognak, és a halandók úgy érezhetik, eltörpülnek a férfi mellett.
Mielőtt a zhilarok leigázták volna hazáját, ő volt a két világ, a síkok határainak őrzője. Miután lekerült az Alsó Síkokra, valami változásnak indult benne: ő is olyanná vált, mint az emberek, akikkel összehozta az élet. Öncélúvá és gyarlóvá. Viszont ennyi nem elég ahhoz, hogy megmaradjon a halandók világában, egy istennek is léteznie kell valamiből: az emberek áldozataiból. Kharoan már évek óta nem a profitért csinálja az üzletet, hanem az alkukért, amiket köt, az emberekért, akiket így a befolyása alá kényszerít. Ha valaki megegyezik vele, Kharoan a legváratlanabb pillanatokban tűnhet fel, hogy behajtsa az adósságait, akár pénz, akár bármi más formájában. Ez tartja életben, táplálja erejét.
Erik Viin (az egyetlen és utánozhatatlan, kicsit sem megalomán síkmágus)
A fogadós segédje, ő gondoskodik arról, hogy az Alsó és a Felső Síkokra vezető kapuk zavartalanul működjenek. Hosszú, királykék felöltőt, selyemsálat és magasszárú bakancsot visel, kezein drágakövekkel kirakott gyűrűket hord, díszes öltözetével elüt a Homálysíkokon megforduló rongyos alakoktól. Ezüst haját katonásra nyírja, szemei jégkékek, vonásai szoborszerűek. Látszólag az ötvenes éveiben jár, de az igazság az, ennél már jóval öregebb: halhatatlanok vére csörgedezik az ereiben. Emiatt ritka képesség birtokosa: egyszerre van hatalma az éter és az Életfolyam mágiája fölött. Hosszú élete alatt rájött, hogyan használja a kettőt egyszerre, ezzel felerősítve erejét. Ezért is képes arra, hogy a valóság szövetén kapukat nyisson, ahol csak akar, szabadon közlekedve a világok között.
Yrannonban nevelkedett, a kékköpenyesek között tanulta a mágiát. Páratlan tehetsége hamar megmutatkozott, azonban ahogy nőtt a tudásszomja, úgy váltak a mágiával tett kísérletei veszélyesebbé és veszélyesebbé. Miután egy síkkapu nyitására tett próbálkozása során egy teljes falut elpusztított, a kékköpenyesek vezetői úgy döntöttek, jobb, ha elzárják a férfit a világ elől. Viin évekig egy yrannoni börtöntoronyban raboskodott, majd, miután elég erőt gyűjtött a szabaduláshoz, kaput nyitott, és megszökött fogvatartói elől.
Azóta egész Nouroson körözik, szerencsére ez a Homálysíkra nem terjed ki. Ezért is egyezett bele Kharoan és Ushwer du Feer állásajánlatába. Azóta a fogadó az új otthona, bár csak keveset tartózkodik ott, jobban szeret a Mozaikvilágokban barangolni, esetleg mágiájával foglalkozni.
Helvia (az elkorcsosult kisegítő)
Helvia egy elfeledett isten, egy korcs halhatatlan, aki a Homálysíkokra kerülése után a megsemmisülés szélére került. Korábban bőségisten volt: ha az emberek áldoztak neki, teljesítette kéréseiket, vágyaikat. A Homálysíkon azonban aligha képes erre: a túlélés vagy a fájdalommentes halál az itteni lelkek egyetlen fohásza. Helvia képessége, akárcsak a többi korcs halhatatlané, eltorzult: már áldozatok és imák nélkül is belelát az emberekbe, olyan titkaikat fürkészi ki, amit talán még ők maguk sem tudtak ez idáig.
Alakváltó, az emberek vágyaikat vetítik bele, mindenki másnak látja, legtöbb esetben egy pultoslány alakját veszi föl. Természetes formája egy szürke köd, amely köpenyt visel, hogy a részecskéit összetartsa valahogy. Szeme hajdan éteri fénnyel ragyogott, most leginkább két sötét, feneketlen kútra hasonlít.
Kharoannal kötött egyezsége a következő: Helvia megvédi a fogadót a hozzá hasonló, Homálysíkon élő rémektől, cserébe a fogadós állandó otthont, és némi táplálékot biztosít neki. A korcs halhatatlan jelenlétével sóvárgást kelt a vendégekben és a kocsmába betérőkben: ezzel ő maga élelemhez jut, Kharoan bevételei pedig az egekbe szöknek.
„Vasbordájú” Ushwer du Feer (a beszállító)
Ushwer du Feer személye több mint megosztó. Híres mozaikvándor, aki ragadványnevét, a Vasbordájút azért kapta, mert akárhányszor is járt a Mozaikvilágok veszélyes tájain, karcolások nélkül úszta meg kalandjait. Ennek oka az is lehet, hogy Kharoan üzlettársaként ingyen és bérmentve használhatja a fogadó átjáróit, amikor csak akarja.
Roppant megnyerő külsejű ember. Rövid, borostyánvörös haja mindig úgy áll, ahogy kell, zöld szemeivel és csibészes mosolyával könnyedén szerzi meg a hölgyek jóindulatát, akárhol is jár. Szakállát a legújabb vailani divat szerint nyírja, azonban ruhatára nem túl változatos, mindig ugyanazt az egy bőrvértet viseli, hosszú, elnyűtt kabáttal.
A szóbeszédek szerint egy vailani bordélyházban látta meg a napvilágot, azóta karrierje csak felfelé és felfelé ívelt. Hírhedt zsoldos, mindenért is pofátlanul magas árat kér, de el is végzi a rábízott munkát. Nem köti eskü sem országhoz, sem istenhez, elvállal mindent, amiért megfizetik. Az a hír járja, az utóbbi időben a Zhilar Császárságnak kezdett dolgozni.
Kharoan fogadóját havonta vagy kéthavonta látogatja, ahogy az ideje engedi. Ilyenkor új étel- és italkülönlegességeket hoz messzi országokból, felfrissíti a kocsmáros tartalékait. A fogadó vendégei rajonganak érte, mivel lebilincselő történeteket mesél kalandos utazásairól. Kharoan pedig külön örül, hogy a férfi puszta jelenlétével vonzza ilyenkor a vendégsereget a Szürke Szamárba.