Zhilar széllovas

A házasságkötés, házasság és válás hagyományai Nouroson 1.rész

Ashama Birodalom

Asharok körében – legyenek bár város- vagy oázislakók – a hatalmas sátoros lagzi terjedt el. Mivel a házasságkötést Orolo akaratának beteljesüléseként értelmezik, az ünnepség alatt előszeretettel használnak olyan kiegészítőket, melyek a kígyópikkelyekre emlékeztetik a résztvevőket. Például a tehetős, zöld kerttel rendelkező városlakók, sejkek, kalifák rokonai virágzivatar alatt vonulnak át a szertartás sátráig, a kevésbé tehetősek tönkölybúza magjait szórják az ifjú párra, esős időszakban a pálmalevelekből szelnek le pikkely alakú szeleteket. Az oázisokban nem ritkán különféle állatáldozatokat mutatnak be a szertartás keretein belül. Általában Orolo papjai adják össze az ifjú párt, de a sivatag ritkábban lakott szegleteiben a törzs- vagy karavánvezető vállalkozik eme feladatra, egyben ő az, aki engedélyezi a házasságot. A menyasszony bőrére hennákat rajzolnak, de az arcát sűrűn eltakarják. Az ünneplő tömeg férfi és női tagjai gyakran elkülönülve (pl. felvont ponyva egyik és másik térfelén) ünnepelnek, kivéve a gyerekeket és közeli rokonokat.  Ashamában számottevő a többnejűség. Válást csak a pár férfi tagja kezdeményezhet, és akkor is csak alapos indokkal – emiatt a szétválás leggyakoribb formája, hogy az egyik fél nyomtalanul eltűnik, és másik helyen, más személyazonossággal kezd új életet.

Brachta-Dar

Brachta-Dar keleti féltekén elterjedt a hosszan tartó együttélés, ám amennyiben a kapcsolat legyümölcsözik, és gyermekük születik, a párnak döntenie kell arról, hogy végérvényesen is együtt maradnak-e, vagy útjaik szétválnak. Amennyiben házasságkötésre kerül sor, bármely sámán, látó vagy kuruzsló összeadhatja az ifjú párt, aki éppen elérhető közelségben tartózkodik az adott szálláshelytől. Fontos személyek esetében (pl. hordavezető rokonai, hadvezérei stb.) előfordulhat, hogy maga a brachta mond áldást a házasulandókra. Némely horda szokásai közé tartozik a szertartás előtt különböző játékos erő- és bátorságpróbával felmérni a leendő férj vagy feleség rátermettségét, de olyan nemzetség is akad, ahol vérre megy a próbatétel (pl. Mocsárlakó horda családjai).  Sátoros nomád menyegző dívik kötelező leányrablással, népzenével és sok-sok tejpálinkával. Többnejűség az Ég Fiainál mérvadó. Válás elképzelhető a duwaroknál, de csak nagyon súlyos, indokolt esetben, például hosszan tartó gyermektelenség okán.

Kalmárhadurak Ligája

Ebben az észak-enerithi térségben relatív hagyományos esküvő dívik. Leerionban ismeretes egy fontos kiegészítő, a házassági szalag, melyet nem a házasulandó felek adnak egymásnak, hanem egy úgynevezett szalagőrnek. A szokás lényege, a szalagőrtől el kell lopni a rábízott szalagot, hogy ezzel a leendő házastárs bizonyítsa furfangját és talpraesettségét. Ilyen és ehhez hasonló esküvői hagyományok szimbolizálják, hogy a Kalmárhadurak Ligájának némely térségében milyen nagy kópék/csepűrágók élnek, és a tényt, hogy számukra a leleményesség az elsődleges tulajdonság párválasztás alkalmával.

Maeroni Hercegségek

Erdőhát

Az erdőháti esküvőkben ősi hagyományok keveredtek és egészültek ki helyi szokásokkal. A szertartást favirágzáshoz szokták időzíteni, helyszínéül pedig a szertartásmester egy ún. szertartásfát választ ki. Egy, a fához vezető hosszú erdei lugast hoznak létre, amelyen a párnak át kell kelnie. Ennek mentén helyeznek el személyes tárgyakat, amelyek valamit szimbolizálnak, ezenkívül itt rejtik el a nászajándékokat is. A násznép követi a párt a lugasban (mindenki kezében egy-egy virág), miközben a szertartásmester olykor-olykor megállítja a tömeget, kérdéseket intéz a menyasszonyhoz, vőlegényhez, a szüleikhez vagy a násznéphez. Megható, gyakran nevetős része ez a szertartásnak. (vannak tájak, ahol pl. az ifjú párnak meg kell kóstolni az ide felaggatott gyümölcsöket).

A szertartásfa köré csoportosulva a virágokat a házasulandók lábaihoz teszik, akik megcsókolják egymást. A szertartásmester női segítői gyorsan összeszedik a virágokat és hosszú füzért alkotnak belőle. A násznép az ún. „áldásfüzérrel” a közeli folyóhoz megy és vízre engedik. Mire visszatérnek, az asztalok roskadoznak az előkészített gyümölcsöktől, húsoktól, gombáktól és sütiktől. Az erdei gyümölcsökből készült borok hordóit megnyitják. Általános szokás, hogy sötétedés után a mulatozás hevében a friss házasok elillannak, hogy együtt háljanak. A násznép ilyenkor direkt „nem figyel oda”, néha viccesen meg is jegyzik, hogy „ejnye, sokat ihattunk, ha már az ifjú pár sem bír ránk nézni”. Ezután a násznép nevetgélve hazaindul, zeng tőlük az erdő.

Paartok

A paartok bárkivel házasodhatnak, nem csak földivel.

A házassági ceremónia keretein belül a tudó urekarommal levág egy-egy tincset a felek hajából, amit majd belefon a másik hajába, és egy urefából készült gyűrűvel erősít oda. Ezért minden fiatal, mielőtt házasulandó sorba lép, növeszteni kezdi a haját. Házasság után, ha kedve szottyan, vagy ha olyan területen él, ahol követné a helyi hajviseleti szokásokat, levágathatja, kivéve azt az egy tincset. Az eskütétel szövegében a holtodiglan-holtomiglan rész helyett a paartok ekképp fogalmaznak: „mindaddig, míg a szeretetem és tiszteletem irántad őszinte”.

A paart tudó is házasodhat, ha akar, ilyenkor a párjával kölcsönösen fonják egymás hajába a hajukat. A tudó csakis tisztavérű paarttal házasodhat. Ha egy paart idegenben házasodik, idegen népek szokása szerint, kötelessége legalább egyszer ellátogatni a tudóhoz, hogy az érvényesítse a frigyet paart szokás szerint is.

Tharghual

Tharghualon a fiú akkor válik férfivá, ha elejt egy komoly zsákmányt. Asszonyt pedig akkor jogosult magához venni, ha már felépítette a hajlékát, és a kamráját feltöltötte a hosszú télre elegendő húsfélével. Ugyanígy a lányból is akkor lehet asszony, ha hozományként fel tud mutatni egy családra elegendő, állatbőrökből és szőrmékből varrt ruházatot. Az esküvőt szabad ég alatt ülik meg hatalmas dínom-dánommal és embertelen mennyiségű étekkel. Ha a közelmúltban történt sikeres bálnavadászat, akkor az ünneplő tömeg a parton táborozik le, és a bálna húsából készítenek a párnak bőséges vacsorát. Aztán a család és törzs tagjai üreges agyarakat ajándékoznak nekik, mely tárolók hasznos párlatokat, kivonatokat, olajat tartalmaznak.

Mivel Tharghualon a déli Öreg Isten megtébolyítja, majd magához szólítja a bizonyos kort elért követőit, a felek nem kötnek életre szóló házassági köteléket. Közös megegyezés alapján válnak szét és keresnek maguknak másik társat. Ha a szükség úgy hozza, a férj családja gondoskodik az özvegyről és az árvákról, az is előfordulhat, hogy a férj egy fiútestvére veszi magához őket. A zord életfeltételekből fakadóan az izoláltabb falvak saját szokásokat alakítottak ki, és saját belátásuk szerint egyesítik háztartásaikat, családjaikat, egyes kolóniákban a többnejűség és –férjűség is elfogadott együttélési forma attól függően, hogyan alakul a közösség nemi összetétele.

Vailan

Vailan őshonos lakosságának körében a merevebb, letisztultabb szertartás az elterjedt forma, melyet gyakran hosszú jegyesség előz meg, s melyet tűzijátékszerű, mana-fényjáték koronáz meg – ennek az esti látványosságnak a grandiózus mivolta tükrözheti az érintett családok előkelőségét és vagyonát.

Főként a városi lakosság körében figyelhető meg, hogy szakmabeliek vagy azonos iparágban dolgozó családok tagjai (pl. céhtagok, tudósok, alkimisták, magiko-technikusok stb.) kötik össze az életüket, elsősorban a vállalkozásuk felvirágoztatását tartva szem előtt – nem ritkák a tematikusan megrendezett bálok, hogy a hasonszőrű fiatalok egymással ismerkedjenek. Emiatt, bár a hivatalos válás Vailanban sem divat, nem ítélik el, ha a házaspár egyik vagy mindkét tagja viszonyt folytat, amennyiben azt diszkréten kezeli, és nem teregeti ki a nagyvilág előtt. Ha mégis különköltözésre kerülne a sor, a pár mindkét tagja egyenlően osztozik a közös vagyonból és értékekből, gyermekeik pedig – mivel ugyanazt a szakmát öröklik meg – a céhek és társaságok révén mindkét szülőjükkel tartják a kapcsolatot.

A nem-vailani származású, betelepült lakosság általában magával hozza hátrahagyott hazájának szertartásait, szokásait és babonáit, tovább gazdagítva az ország házasságkötési módjait. Ugyanakkor a vailani törvények szigorúan tiltják a többnejűséget és –férjűséget tekintet nélkül arra, hogy az érintettek honnan jöttek és milyen kultúrát képviselnek.

Wyrrania

A wyrrák körében a nagyon merev és szertartásos egybekelés terjedt el. A pároknak a klánjuk által tisztelt sárkány áldását kell kérnie, és a sárkánymágusok azok, akik közvetítik a kérésüket, valamint ő az, aki a szertartást levezényli – kivéve azokat a régiókat, ahol még működik a papság intézménye. Millenáris eseménynek számít, ha egy sárkány ténylegesen is megtiszteli az adott klánt a jelenlétével (és általában csak a legmódosabb családok engedhetik meg maguknak, hogy egy ilyen isteni lényt megvendégeljenek). A szertartást egy parádés légi mutatvánnyal koronázzák meg, melyet az adott család sárkánygyíklovasai koreografálnak meg – a résztvevők száma és tehetsége türközi a család ranglétrán elfoglalt helyét, emiatt ez egy kiváló alkalom az erőfitogtatásra.

Vérgyümölcsfa

A vérgyümölcsfák vagy rövidebb nevén vérfák, fekete, levél nélküli fák. A kérgük inkább bőrszerű tapintású. Csak virágokat hoznak, amik lila színűek, később ezekből fejlödnek ki a gyümölcsök. A gyümölcs kb. nagyobb narancs méretű amikor teljesen beérik, sötétlila színű lesz. Vérszerű folyadék csurog belőle felvágás esetén. A nyers gyümölcs fogyasztása esetén rendkívül nagyfokú függőség lép fel, szinte zombiszerű állapot. Hígítva vagy bármilyen alkoholos formába keverve, a hígítás fokától függően hallucinációkat/gyönyört okoz. A hallhatatlanok körében népszerű mivel csak kellemes mellékhatásai vannak, függőséget nem okoz. Tharrasi kontinensen őshonos. A kontinens nagyfokú pusztulása miatt már csak az esőerdők környékén él egy pár példány. A szírénpókokkal szimbiózisban élnek. A pókok csábítják oda az áldozatokat, viszont ezért cserébe ők a gyümölcsön élnek. Bármilyen élőt (ember, állat) elfogyasztanak, a csontokat és egyéb ehetetlen részeket kiköpik. Mostoha körülmények között is életbe maradnak, csak több táplálékot kell fogyasztaniuk. Az kaja minőségétől (sok hús van rajta) függ a virágzás. A táplálékot a fa törzsén függőlegesen megnyíló hasadékon keresztül veszi magához. Ha elég közel jutott az áldozat érzékeli, hogy mekkorára nyissa a „száját”. Ezután az emésztőtőüregben megindul a savtermelés, ami lebontja az áldozatot. Ez mérettől függően több napig is eltarthat. Ritkán de előfordul, hogy a táplálék nagyobb, mint amit be tud kapni, ekkor arra a részére, ami belefér, láb vagy fej, rázárja a „száját” és a hasadék szélén lévő éles recékkel szép lassan levágja. Viszont így a hús többi része pocsékba megy, mivel mozgásra képtelen és nem tudja magához húzni a többit. Amíg ennivalója akad addig él. Természeti katasztrófák, tűz, a vadászterület kimerülése vagy a szírénpókok elpusztulása a vérfa halálához vezethet. Amikor a fa haldoklik utoljára még egy fekete gyümölcsöt hoz a világra, amiben egy mag található. Később ebből hajt ki egy új vérgyümölcsfa. Ha nem a pókok eltünése vezetett a fa pusztulásához ilyenkor a szírénpókok elvándorolnak egy új területre és magukkal viszik a magot. Kihajtáskor és az utána lévő pár évben még vannak levelei és a fa törzse is inkább sötétbarna színű. Mivel még elég kicsi és vékony a fa törzse, húst még nem tud enni. Ebben van szerepe a leveleknek, fotoszintézissel jut élelemhez, amint először eszik húst a levelek lehullanak. Utána már csak húsevéssel tudja fenntartani magát. Az emésztőüreg 2 éves korban alakul ki, ekkor apróbb álatokkal, madarak, rágcsálok, már képes táplálkozni. A lombos időszak 2-5 évig terjedhet. Ha utána sem tud húst szerezni/enni lassan elsorvad a fa és végül elpusztul. Ezen ciklus alatt, rövid időszakonként alacsony rezgésszámú, csak a szírénpókokra ható, de nagy hatótávolságú hangokat bocsájt ki. Így próbál saját pókokat szerezni magának. A későbbiekben erre az erőteljes jelzésre nincs szükség, szinte eltűnik. Minimálisan tud csak a pókokkal kommunikálni. Inkább érzések, mint képek vagy beszéd formájában. Mindegyik vérgyümölcsfa külön egyéniséget mutat a szírénpókokkal való kapcsolatában. Amennyiben rosszul bánik velük, azok képesek elvándorolni ezáltal a fa halálát okozva. Egy teljesen kifejlett fa elérheti a 3-4 méteres magasságot és a gyümölcstermés függvényében 60-80 szírénpókot életben tartani.

Athreiai divat

Ebben az országban a halhatatlanokhoz való hűség és hit annyira erős, hogy minden ideált ez határoz meg: külsőt és eszmeit egyaránt. (Vailanira fordítva mindenki Ravenorra akar hasonlítani.)

Általánosságban elmondható, hogy az itt élők a világosabb színeket részesítik előnyben, és ─ kivált a felsőbb körökben ─ a (legtöbbször nemesfém) ékszerek hozzátartoznak az öltözethez. Ezenfelül Athreiára nagyon jellemző a szimbolikusság, a rejtetten átadott információk: az öltözetek színe, viselési módja és a különböző kiegészítők többletjelentést hordoznak viselőjükkel kapcsolatban. (Pl.: arany, ezüst – halhatatlanság, igazvér; fehér – istenekhez való hűség; égszínkék – vágyakozás a “szent titkok” megértésére, vörös – kifejezetten a házasodni/szerelmet akarók színe, fekete – “közelebb vagyok a halálhoz, mint az élethez = halandóság”)

Alapvető ruhadarabok:

A ruhák anyagát kézzel festik. A nők és férfiak öltözete nem különbözik jelentősen. Talán a nők öve magasabban van megkötve, illetve kevésbé mintás a felsőöltözetük. Megjegyzendő: Athreiában a férfiak öltözéke a díszesebb.

A nemesség és a városlakók ruházata

Alsóruházat

– alsóing és külóth: általában egyszerű lenvászonból készül, az ing derekát kívül hordják és egy ugyanolyan anyagból való széles övvel megkötik. A külóth valahol a harisnya és a nadrág között félúton helyezkedik el. Lehet színes is, de ez nem olyan jellemző. Melegebb időben az alacsonyabb rétegbe tartozók nem is hordanak külóthot.

Felsőruházat

– thonak: Tunikaszerű hosszú (ált. lábszárközépig érő) felsőing, anyaga könnyű. Egyszínű, díszítése a szegélyeknél, illetve a V alakú nyakkivágástól kb. a köldökig tartó vagy hímzett, vagy más, választékosabb anyagból készült vastag sáv. (Az athra hímzés nagyjából olyan mély gyökerekkel rendelkezik, mint az asharoknál a szövés, csak a szimbólumrendszere más.) Thonakot a köznép és a nemesi rétegek egyaránt viselnek.

– kafté: Ez azonban elsősorban az előkelőbbek (főnemesek, nemesek, tudósok) és a gazdagabbak (városi bírák, polgárok, kereskedők) öltözete, és a thonak fölött viselik. Hosszú mellényhez hasonlít, melyet övvel (szaón) fognak össze; kicsit lejjebb ér, mint a thonak, és általában más (sötétebb) színű. Rendszerint nagyon finom, drága anyagból készül és geometrikus minták díszítik, amelyek általában passzolnak a thonak szegélyéhez és középmintájához.

Minél magasabb rangú és halhatatlanabb valaki, annál lejjebb ér a thonakja és kaftéja. Például Kastor vir Clarus, aki athreiai születésű ember és az udvarnál apród, térd fölé érő thonakot és kb. hasonló kaftét visel. Ehhez képest az Athreiába érkező dareloni polgári származású, de félvér halhatatlan Marius Horren kb. lábszárközépig érő thonakban és majdnem bokáig érő kaftéban mutatkozik be Ravenor és a főhercegi udvar előtt.

Övek és kendők

“Az övvel kettéosztott test az Alsó és Felső Síkra osztott világ leképeződése.” (Dijor du Bois: Anyag és éter – az athra öltözködési és tárgykultúra szimbolikája, Tudás Háza, É. u. 492)

Rajtunk múlik, mennyire adunk hitelt a narsbergi néprajzkutató analógiájának, az azonban tény, hogy az athra öltözködésnek kiemelten fontos darabjai a különböző kendők és derékövek, legyen szó az orolithi márványpaloták vagy az észak-athreiai hegyi falvak lakóiról.

– szaón: Az athra elit öltözködésének és társasági életének kötelező darabja. Vastag szalagöv, csat nincs rajta. A kafté derekán kötik meg, anyaga általában megegyezik a szegély anyagával és mintázatával. Nem mindegy, hogy kötik meg, a csomófajtáknak jelentése van, általában azt fejezik ki, gazdájuk milyen lábbal kelt fel és hogy viszonyul magához és az adott társasághoz, ahova megy.

– szathün (satyn): féloldalasan hordják, a kafté egyik vállán átvetve, a másik alatt, csomóra kötve. Gyakran nemesfém gyűrűkkel is díszítik, illetve rögzítik a thonak vállához.

A szathünön lévő a csomók és csavarodások szintén jelentéssel bírnak, általában a szaónnal együtt nyerve értelmet, ám azzal ellentétben ez nem egy általános, hanem egy helyzethez igazodóbb nyelv, a társasági eseményeken való kommunikáció része. Mást jelent, ha valaki egy társalgás során szathünjét jobb vagy bal oldalra hajtja, illetve az is, hogy hány ujjal ér a szegélyéhez.

Az athra szaón- és szathünnyelv roppant kifinomult és sokrétű valami, a dareloni elitben használatos legyező- és virágnyelvhez fogható, és ismerete az athra etikett alapvetései közé tartozik.

Lábbeli

Általában bőrből vagy gyékényből készült szandál, illetve saru. A sarunak enyhén hegyes az orra, és megkötőjét a térd alatt rögzítik. A magasabb rangúaknál a felsőrész gyakran selyemből vagy más előkelő anyagból van. Az ünnepi öltözködés fontos része pagoresz nevű, fából készült papucs, amelyről a későbbiekben még szó lesz.

Egyéb

pallea: rendszerint egyetlen, nagy négyszög alakú anyag, amelyet a viselője a legváltozatosabb módokon teker magára, majd egy vagy két fa- vagy fémgyűrűvel a vállán rögzít. Általában a szegényebb néprétegek, illetve az udvarnál a szolgák viselik. Egyszerű, festetlen anyagból készül. Ha valaki finomabb, könnyebb, áttetszőbb anyagból lévő, ne adj’ Ravenor díszített palleát visel, az nagy eséllyel hetéra vagy valami hasonló.

khütton (khytton): ez is egy hasonló anyagdarab, mint a pallea, csak kisebb, és kör alakú. Egy lyuk van a közepén, az ember ezen dugja át a fejét, meg van rajta még két hasíték a karoknak. Ezt nem övvel, csak egy vastagabb kenderfonállal kötik meg a derékon, ilyenkor olyan, mint egy egyberuha, és általában kb. térdig ér. A khütton kifejezetten a gyerekek és a köznépben a fiatalok viselete.

A szent meg a profán – A papok, tudósok, próféták és a vándorkomédiások ruházata

Athreia legnagyobbra becsült lakói a papok, akiket a hagyomány szerint “a Felső Síkok tartóoszlopainak” neveznek. Legtöbbjük halhatatlanvérű vagy pedig olyasvalaki, aki athera (“áldott” – olyan ember, akit születésétől fogva a pantheon valamely tagja személy szerint szemmel tart és időnként megnyilatkozik előtte; példának okáért Ravenor jobbkeze és tanácsadója, Proteus vir Clarus is athera, csak ő nem akart pap lenni). Az athra papok színe a fehér, ezüst, arany és a kék (szimbolikát ld. feljebb). Sokrétegű, hosszú lebernyegeket viselnek, övet pedig nem – Dijor du Bois szerint ez az ő teljességüket és  közvetítő, Síkokat egymáshoz közelítő szerepüket jelképezi.

A tudósok thonakot-kaftét hordanak, ám az ő színűk elsősorban a kék és a bíbor. Ironikus, hogy egy athra tudós és egy yrannoni kékköpenyes mágus külsőre alig különbözik egymástól.

Athreiában jelenleg (É. u. 520-as évek) egyetlen valódi próféta van, mégpedig egy Adamas nevezetű. Adamast nem érdekli az öltözködés, pedig neki aztán könnyű dolga lehetne a sikkel, mivel előre látja, mi lesz a divat. Ennek ellenére egy legalább ötvenéves és valószínűleg soha ki nem mosott palleában és fél pár szandálban jár.

A (vándor)komédiás, a ménesztralosz/menestralos Athreiában egy gyűjtőfogalom: ide tartoznak a különböző utcai mutatványosok, vándorszínészek, vándorzenészek, mesemondók, bábosok, az udvari zenészek és táncosok, de a kontárok, a mozaikvándorok és a prostituáltak is – lényegében mindenki, aki olyasmivel foglalkozik, ami a halhatatlanok éteri igazságáról vonja el a figyelmet. Öltözködésükre az jellemző, hogy bekategorizálhatatlan, és díszítésül individuális vagy szűk csoportra jellemző jeleket használ a hagyományos athra minták helyett. (Nem biztos, de azt rebesgetik, a Komédiás nevet viselő halhatatlan, aki rászabadult Enerithre É. u. 520 körül, valaha az athra panteonba tartozorr, és ennek a társadalmi csoportnak volt az Őrzője.)

Ünnepek és hétköznapok;

Az előbb felsorolt ruhadarabok mindegyikével találkozhatunk az orolithi vagy ahhoz hasonló udvari és városi hétköznapokon.

Az ünnepi öltözék szabásra nem sokban különbözik a mindennapitól: kis túlzással az összes athrának van egy thonakja, amelyet a templomba járáshoz vagy más kiemelt alkalmakon visel, amelynek a színe világosabb, hímzése részletesebb a többinél, vagy épp fordítva, letisztultabb. (Dél felé közeledve inkább az előbbi, északra az utóbbi inkább a szokás.) A nemeseknek is van több ünnepi kaftéja, és az csak a non plus ultra, ha efölé még egy gerbának (D) vagy roburosznak (É) nevezett, nehéz palástot is terítenek. Ezt tényleg csak a legfontosabb eseményeken viselik, például ha új főherceget koronáznak, vagy az aktuálisnak születik gyereke (utódja, haha).

Észak és Dél hatása az athra ruházkodásra; pagoresz

Ha már szóba jöttek az égtájak, lényeges megemlíteni azokat a külső és belső hatásokat, amelyek az athreiai öltözködést, kivált a nemesi öltözködést formálják. Ez főleg két dolognak – egyrészt az északi és déli szomszédos országok kulturális hatásának, másrészt Ravenor személyes ízlésének – köszönhető.

Ami azt illeti, van egy harmadik, vagy inkább nulladik dolog is: mégpedig az athra vallás.

A halhatatlanvérűek nagy száma miatt Athreiában az emberek máshogy viszonyulnak az idő múlásához, mint a többi országban. Ellentmondásos módon a földreszállt panteon iránti hit és tisztelet egyúttal az emberi élet végességére és tagoltságára is jobban rávilágít. Orolithon és környékén ugyan a vallás teljes mértékben a halhatatlanokra fókuszál, az északi (yrannoni) határ felé közeledve egyre jellemzőbbek az olyan ünnepek is, amelyek az emberi élet és az év bizonyos szakaszait állítják a középpontba. Legjobb példa erre az athra tavaszköszöntő ünnep vagy “a hajadonok ünnepe”, amely egyértelműen az yrannoni Megújulás Napjának (amikor a hegyek déli oldala először zölddé válik) hatását mutatja, és egy sor szokás kapcsolódik hozzá. Mivel ennek az ünnepnek vajmi kevés köze van a halhatatlanokhoz, könnyedén eretnekségnek kiálthatták volna ki, eltörölhették volna a föld színéről. Szerencsére Athreiában (Yrannonnal ellentétben) nem kedvelik az ilyen radikális megoldásokat. Ravenornak megtetszett az ünnep, így hát felduzzasztotta egy egyhetes mulatságra, amelyen köznép és udvar egyaránt részt vehet, és meghonosította Orolithon és a hercegi udvarban, innen pedig elterjedt Athreia más részeibe is. Ez a rengeteg, látszólag mellékes információ az öltözködés szempontjából azért lényeges, mert az északi falvakban az ünnep legfontosabb eseménye az ún. “hajadonok körtánca”, a pagoresz, amelyet meglepő módon a hajadonok táncolnak, és amelyhez külön öltözék tartozik. Ez egy kb. térdig érő, bő aljú és ujjú, vörös színű ingből, a khorádból áll, amelyet széles bőrövvel, a zobrosszal fognak össze, és még sötét, általában bíbor vagy fekete külóthból (ez az egyetlen alkalom, amikor ilyen külóthot szoktak viselni). A táncban részt vevő fiatal lányok emellett khorádjuk fölé amathón nevű kendőt tekernek, e fölött kötik meg övüket. Ennek praktikus okai vannak. Az egész pagoreszben a legérdekesebb rész a lábbeli: a fából készült papucs, a pagoresz, kopogása ritmusának kiemelt szerepe van a táncban. (Természetesen véletlenül sem azért van fából, hogy hallatszódjon, merre mennek a fiatalok, és ezért ne tudjanak csendben csúnya dolgokat csinálni.)

Mire az udvarba került ez az – egyébként elég vad és kemény – tánc, sokat szelídült. Emellett kiváló és dörzsölt lépés volt Ravenortól pánathra ünnepet csinálni egy halandóságra fókuszáló valamiből, ami esetleg valláshoz kapcsolódó nézeteltérést okozhatott volna az országon belül. A pagoresz mellékes hozadéka, hogy nyomokat hagyott az udvari ruházaton, s a fiatal nemesek, polgárok, apródok stb. öltözete az utóbbi száz évben egyre inkább elkezdett a khorádra hasonlítani.

Ne kérdezzétek, Ravenor szerelmére,  meg ne kérdezzétek, miért kellett ehhez ennyi háttérmagyarázat.

Dél öltözködésére a finom, hajlékony növénymintázatok és a selyemfinomságú anyagok a jellemzőek, és a jobb módú nők ruhája a maeroni nemeshölgyek ruháinak szabását kezdte utánozni. Ravenornak nem tetszik ez a fajta öltözködés, úgyhogy ez nem gyűrűzött be az orolithi udvarba.

A jó megjelenés kiegészítői

Hajviselet, fejékek

Az athráknál a hosszabb haj a divatos, nők és férfiak körében egyaránt. A nők gyakran kontyba csavarják hajuk egy részét a fejük tetején, a többit szabadon hagyják, vagy fonatokkal díszítik. A férfiak haja általában vállig vagy legfeljebb hátközépig ér, és a bajusz, szakáll viselése evidens, csak a hossza változó ízlés szerint. A katonai pályán lévők haja értelemszerűen rövidebb (Ravenor már pár évezrede katonai pályán van, ehhez képest gyönyörű, majdnem derékig érő, aranyló hajzuhatagot visel, de ugye kivétel erősíti a szabályt). A papok feje azonban teljesen kopaszra van borotválva.

– fejékek: Nagyon kedveltek a homlokot két oldalról övező növényi koszorúk és azokat utánzó nemesfém fejdíszek, valamint a vékony, hajba fűzött-fonott láncok, gyöngysorok, amelyek medálja a homlokig lelóg. A férjes nők szövet főkötőt inkább északon viselnek, délre inkább a növényi szálakból vagy nemesfém- illetve falapocskákból álló, egész hajat fedő fejékek a jellemzőek. Orolithi sajátosság az ún. “halpénzes fátyol”, az egész homlokot, sőt akár a szemöldököt is fedő fejék, mely kerek aranylapocskákból áll, illetve alsóbb rétegeknél egyéb könnyű fémből pl. rézből, vagy fából.

Ékszerek

Athreiában a felnőttek viselnek ékszereket, férfiak és a nők egyaránt. A gyerekek nem. Amikor valaki nagykorúvá válik (ami Athreiában 17 év, és gyakran egyúttal házasulandóságot is jelent), akkor kezdhet el ékszereket hordani.

– fülbevaló: nemesfém, ékkövek, gyöngy, illetve fa, gyakoriak a kerek, sugaras mintázatúak, illetve a napot (Ravenor egyik jelét) ábrázolóak

– kar- és bokaperecek: általában egyet visel belőlük az ember, ezek a thonak mintázatához méltőan geometrikus, illetve aszimmetrikus ékszerek

– (pecsét)gyűrűk: arany- és ezüst társaik mellett különösen szépek és kedveltek a fagyűrűk, melyeknek köve valamely ritka ásvány

– a délkelet-athra nemesek körében újabban divat az orrkarika

– délen egyre népszerűbbek a maeroni aranyművesek kifinomult munkái

Az ékszerek nemcsak divatcikkek, hanem viselőjük rangját, családját is jelzik. A házasságkötésnél is fontos szerepet töltenek be. Athreiában az egyik legfontosabb dolog a házasság, ezért egy rakás szokás társul köré, annyi, hogy az külön fejezetet érdemel, ezért ebben a szövegben nem lesz róla szó.

Érdekesség: Athreiában nem szabad egyetlen darabból forrasztott, zárt kör alakú ékszert viselni. Egész pontosan eretnekség. Ennek oka az, hogy az athrák az Érkezés emléke előtt tisztelegnek ily módon, amely megtöri, szétválasztja az időt halhatatlanok égi és földi pályafutására. Ha a halhatatlanok is lekényszerültek a Felső Síkokról, akkor hogy fogadhatna az ember örök bármit? Aki ezt nem ismeri el, nem tartja tiszteletben, az szégyellje magát.

Egyéb kiegészítők:

– gyakoriak a kaftéhoz illő díszes alkar- és lábszárvédők

– gyékényből fonott egyszerű legyezők (ezek előkelő dareloni rokonaikkal ellentétben puszta használati tárgyak, nem tartozik hozzájuk etikett, ráadásul általában a szolgák legyezik uraikat, a szegények meg magukat).

“Smink”: fehér, fekete, arany, ezüst, vörös jelek az arc különböző részein illetve akár kézen (hennaszerű növényi festékporból készítik). Aranyat, ezüstöt csak a halhatatlanvérűek, kéket és árnyalatait csak tudós, illetve szakrális szerepet betöltők viselhetnek.

Természetesen ezeknek is jelentése van, életkorra, családi állapotra vonatkozóan (gyakorlatilag egy montázs arról, hogy valaki milyen jó és erényes és miért kell éppen vele házasodni).

Érdekesség: az athrák és a fekete szín – még egy kis színszimbolika

A fekete színt, a halandóság színét kifejezetten nem szeretik Athreiában – gyakorlatilag eretnekségnek tekintik a viselését, mivel az athra logika szerint az ember az erényeit és a büszkeségeit ölti/festi magára, ez pedig annak a szöges ellentéte. Ráadásul “az Őrzők áldozatának” (Érkezés) kigúnyolása. Kis túlzással állítva egyvalaki van, akinek Athreiában el van nézve, hogy nyíltan feketében jár, ez pedig Proteus vir Clarus, Ravenor főkapitány tanácsadója. Ennek oka egyrészt az, hogy Proteus az udvarnál annyira nélkülözhetetlen ember, hogy mindegy, mit visel. Másrészt ő Ravenor kedvenc halandója, és az igazvérű pofátlanul kivételez vele.

(Szimbolizmus még egyszer:

– színeknek önmagukban jelentése van: magához, élethez viszonyulás*

– öv és vállkendő csomói: társasághoz viszonyulás

– ékszer: honnan jövök, mit értem el*

– arcra festett jelek: mi az én szerepem, mit akarok (a jövőben)

*ez egyébként nem annyira tudatos és sarkos, mint a többi, nyilván mindenkinek megvannak a kedvenc színei, ékszerei, amelyeket szeretnek, inkább a társasági, udvari eseményeken van ennek jelentősége, a szaón-szathün nyelv sokkal inkább az interakciók része

Erdőháti őrfarkas

Veszettrév

Általános adatok

Főváros: Sodorfő

Legnagyobb város: Révvámos

Uralkodó család: di Berettor

Gazdaság: Folyami kereskedelem

Rövid történelem

Veszettrév hercegsége a Maeron felső szakaszán található, ahol a folyó még szilaj víztömegként zúdul alá Erdőhát fennsíkjáról. A Maeronnak ez a része épp ezért nehezen hajózható és veszélyes: az itteni sodrás számtalan bárkát zátonyhoz csapott az évszázadok alatt, így a kereskedők megtanulták elkerülni a vidéket. Beszélik, hogy a hercegség eléggé szokatlan és baljóslatú neve is ezekből az időkből származik, ekkoriban ugyanis a legtöbben úgy tartották, hogy aki itt akar átkelni a Maeronon, az egyszerűen megveszett.

A kereskedelem hiányából kifolyólag Veszettrévet sokáig a környék egyik legszegényebb vidékeként tartották számon, a szomszédos területeken pedig a mai napig rengeteg szófordulat és sértés utal az itteniek szűkös anyagi helyzetére, annak ellenére is, hogy napjainkban a hercegség lakói már valósággal dúskálnak az aranyban.

Veszettrév története az Érkezés után kétszáz évvel fordult jóra, mikor a mai napig legendás hírnévnek örvendő Vikar di Berettor trónrakerülése után bejelentette, hogy be fogja törni a Maeront. És bár a környék uralkodói először csak legyintettek ezen az ambiciózus terven, a fiatal herceg kedvét nem törhették le. Vikar di Berettor túladott szinte minden birtokán, az így befolyt jövedelméből pedig vailani mesterembereket és neiralisi hadmérnököket fogadott, akiknek a segítségével hosszú évtizedek kemény munkájának árán megépülhetett a legendás veszettrévi gátrendszer, mely duzzasztókkal, kapukkal és számtalan egyéb, technikailag kifinomult megoldással visszafogta és megszelídítette a folyót, így egy csapással utat nyitva a folyami hajók számára. Beszélik, hogy olyan csoda ez, melyet nem emelhettek egyszerű halandók, így sokan arra gyanakodnak, hogy természetszellemek vagy egyenesen tisztavérű halhatatlanok is segítettek a gátrendszer megépítésében, ezt azonban a di Berettor család a mai napig tagadja.

Így vagy úgy, az mindenesetre tény, hogy a veszettréviek be tudták törni a Maeront, és Vikar di Berettor merész vállalkozása kifizetődőnek bizonyult: a folyó szabályozása után nem sokkal feltűntek az első hasas bárkák, melyek Erdőhát favágóival és a Wyrannia lábánál élő törzsekkel szerettek volna kereskedni, őket pedig az Ashma birodalom karavánjai követték, akik rájöttek, hogy most már itt is át tudnak kelni a Maeronon Neiralis és Yrannon felé, nem kell nyugatra kerülniük, és súlyos pénzeket fizetniük Svaeladon vámosainak.

A változásoknak hála Sodorfő rohamos növekedésnek indult, azonban a helyi nemesség szemét egyre jobban szúrták a kikötőben uralkodó állapotok. Veszettrév fővárosa egyik pillanatról a másikra a folyami hajózás keleti végpontjává lépett elő, ez pedig rengeteg matrózt, kocsmáros, kurtizánt és egyéb csepűrágót vonzott a környékre. A közbiztonság jelentős romlását látva a di Berettor család végül úgy döntött, hogy a várostól délre, jó kétnapi járóföldre jelöl ki egy új révállomást. Ez lett végül Révvámos, mely pár évtized alatt akkorára duzzadt, mint Sodorfő, és hamarosan le is hagyta azt méreteiben.

Napjainkban Révvámos Veszettrév gazdasági központja, míg a kulturális, szakrális és politikai elit továbbra is Sodorfőben székel, ez pedig egy nagyon erős rivalizálásához vezet a két város között. A hagyományos értelemben vett nemesség Sodorfőben vasmarokkal irányítja a legendás gátrendszert, míg a révvámosi újgazdag kereskedőcsaládok és a szintén itt található Úsztatók Céhe folyamatosan morgolódik az adók miatt, és azt hangoztatják, hogy nekik kéne vezetniük a hercegséget, hiszen ők tömik tele annak kincseskamráját is. Ebben a rivalizálásban a folyó partján található kisebb települések mind Révvámost támogatják már csak a folyami népek büszkesége miatt is, míg a parttól távolabb fekvő, konzervatívabb területek szentül vallják, hogy Veszettréves csakis Sodorfő és a di Berettor család irányíthatja, hiszen az aranykor is nekik köszönhetően jött el.

A valóságban a helyzet persze sokkal bonyolultabb, hiszen Veszettrév két meghatározó települése teljesen egymásra van utalva: Révvámos adói nélkül a hercegség újra szegénységbe süllyedne, míg Sodorfő gátja nélkül ellehetetlenülne a hajózás a Maeron felső folyásán, és felkopna a kereskedők álla. Ezt a helyzetet jól mutatja a közemberek körében nagy népszerűségnek örvendő mondás is, miszerint Veszettrévben a sodorfői nemesek döntik el, hogy mik a törvények, de csak a révvámosi Úsztatók Céhén múlik, hogy ezek közül melyek lesznek betartatva.

Veszettrévi szervezetek

Az Úsztatók Céhe

Veszettrév legnagyobb szervezete, mely a révvámosi Folyamok Házában székel, és melynek a befolyása az egész hercegségre kiterjed. Tagjai elsősorban azok a révészek, akik a Maeron két partja között mozgatják az árut, de emellett hozzájuk tartoznak a folyami hajósok, a kikiáltók, a hajóácsok és a helyi piacokat működtető kereskedők is, sőt a rossz nyelvek szerint a kikötők zsebesei, kurtizánjai és cinkelt kockával játszó szerencsevadászai is nekik jelentenek. Az Úsztatók Céhe ennek megfelelően egy meglehetősen kiterjedt és nagy befolyással bíró szervezet. Szavuk Révvámos falain belül gyakorlatilag törvény, a céhet vezető mindenkori révmester pedig sokak szerint a herceg után a második legfontosabb és leghatalmasabb ember egész Veszettrévben.

Gátőrök

A Gátőrök klánjai Sodorfő legmegbecsültebb családjai közé tartoznak, akik generációról generációra vigyázzák és ápolják a legendás gátrendszert, ami lehetővé teszi Veszettrév virágzását. A legtöbben csendes, maguknak való emberek, akik lényegében a gáton vagy annak közelében élik az életüket, a városban ritkán látni őket. Egyedül a Vikar di Berettor tiszteletére tartott, évente megrendezésre kerülő Gyarapodás Ünnepén tűnnek fel a palotában, mikor a mindenkori herceg megköszöni a szolgálatukat, ők pedig sírig tartó hűségükről biztosítják az uralkodót, majd visszavonulnak a nyilvánosság elől.

Tetharok

Holdfény virág

A Maeroni hercegségekben őshonos, magjai csakis ott csíráznak ki ám a kifejlett példányok egy kis vízmennyiséggel szinte bárhol eléldegél amíg tart a virágzási szakasza.

Zöld levelei szét terülnek a víz felszínén és dús szirmai nappal megkeményednek és össze csukódnak hasonló látványt nyújtva, mint egy egy tojás. Alkonyatkor nyílik ki és lilás fényben tündököl akár egy egy lámpás. Gyökerei csápszerűen mélyre nyúlnak az adott tavon és őrzik a magvakat a csápok legvégén melyeket a virágzás vége felé szabadjára enged a vízben. Így mire eljő a hervadási szakasz már növögetni kezd az újabb példány.

A virágzások ideje ciklusosan működik:

Tavasztól-Nyárig

Nyártól-Őszig

Ősztől-Télig.

Mondhatni egész évben virágzik kivétel nélkül a különbség csak a felhasználásában észlelhető.

Felhasználási módok:

Első sorban Lámpásként funkciónál a kereskedelemben, mivel kevés vízzel a virágzás végéig bárhol elél és lilás fényével beragyogja a termeket. Annyi a kivétel, hogy ilyenkor a gyökerek végét levágják a magvak miatt és kisebb edényekbe tárolva a virágban lévő mana hatására beforrva adják el. Majd az el hervadt növények kisebb gyűjtőközpontokban le adhatók és cserébe egy két tasak gyógyteát kapnak.

A Tavasztól Nyárig virágzó egyedek a már elhervadt részeiből elsősorban gyógyteát készítenek.

A folyamat a következő: A megmaradt gyökerek napon való kiszárítása után csokrokba kötözik és hűvös sötét helyen tárolják legalább 1 hónapig. Ha letelik az idő akkor a már “megérrett” gyökereket feldarabolják apróra és kisebb edényekben tárolva gyógyteaként árusítják mely jó a fejfájás ellen, vagy a kiszáradás ellen. 

A virágszirmokat kevés vízzel és sok lédús gyümölccsel (ez lehet ízlés szerint bármilyen) forralni kezdik és addig főzik amíg kocsonyás állaga nem lesz majd üvegbe zárva jó erősen le födik és rongyokkal be takarva kellő ideig dunsztolni hagyják. Egy két nap alatt megfelelő állaga lesz és kenyérre kenve ínyencségként megvásárolható.

A Nyártól Őszig virágzó egyedek felhasználása főképp pipere cuccokra specializálódott.

A virágszirmokat többféle módon is felhasználják:

    1 Az első az illatszer: Egy db virág szirmait összemorzsolva egy edénybe tesszük majd hozzá adagolunk alkoholt és vizet, jól megnyomkodjuk majd egy ronggyal le födve hagyjuk érlelődni, amikor a víz színe kellően lilában pompázik, finom szitaszerű rongyon át leszűrjük egy tiszta edénybe, majd üvegcsébe hűvös helyen tárolandó. Főképp a nők körében népszerű kellemes illata miatt.

    2 A színezék: Ebben az esetben a szirmokat napon kiszárítva, finom porrá őrölik majd újra ki rakják a napra és óránként forgatják majd másodjára is összemorzsolják és ezt addig ismétlik amíg olyan finom pórrá válik, hogy szinte alig láthatóak a szemcsék. Kis lapos edénybe tárolják a nők előszeretettel használják ünnepségeken szemhéjukra hintve mely halvány lilás hatást ad a viselőjének.

Az Ősztől Télig tündöklő virágok felhasználása csupán csak teának használhatóak fel. A virág szirmokat és a gyökereket szintén kiszárítják a hideg levegő hatására majd egyben tárolják fel osztva, hogy 1 sziromhoz két három vékony gyökér kerüljön. Így árulják kisebb csokrokban, amit lobogó vízbe kell bele dobni és 5 percig ázni hagyni. Ezután le szűrve fogyasztható teaként mely javítsa a közérzetet és a fáradékonyságot.

Minden virágnak a gyökerei végét levágják a magvak miatt, amit a ciklusoknak megfelelően szétszórják a növénynek kialakított lépcsőzetes vízzel ellátott mezőkön (hasonlatosak a rizsföldekhez).

Erdőhát hadserege

Vízi pariszta

A vízi pariszta egy gabonaféle, amelynek természetes élőhelyét Enerith tavainak sekély, partközeli részei jelentik. A Maeroni hercegségek tavaiban fordul elő legnagyobb mértékben. A legjobb minőségű vízi parisztát a keleti hercegségek termesztik vízzel elárasztott területeken. Bár kalásza hasonlít a búzáéra, a rizshez hasonlóan vízi környezetre van szüksége. Különlegessége a gyökérzet fölötti úgynevezett hajtástok (egy fa keménységű hüvely), amelyből a lágy szárak kihajtanak. A szárak csúcsán lévő kalász térdig is felér. A meglehetősen dús kalászban lévő parisztaszemek nagy barna magok. Hosszú szárítás és feldolgozás után ezekből készítik a parisztalisztet. A parisztakenyér enyhén savanykás és tömör, de rendkívül ízletesnek tartják gyümölccsel és hallal. Tápanyagban igen gazdag és jó energiaforrás.

Csillagbokor

A csillagbokor mind megjelenésében, mind felhasználási módjában a kettősség megtestesítője. Wyrrania magas hegyoldalaiban ver mély gyökereket, kifejlett korára akár másfél-két méter közötti átmérőt ér el. Lándzsafej formájú levelei sűrűn növik be ágait, sötétzöld színük már-már az éjszakai égbolt sötétjét idézi. Ezt a hasonlatot erősíti virágba borulása is, hiszen a megannyi apró, fehér, hegyesedő szirom formációktól mintha csillagokkal megszórt cserjévé változtatna a növényt. Alapvetően a hűvös klímát szereti, a hideggel szemben ellenálló, ellenben a meleg időt nem szereti.

A sötét és világos ellentét motívum a csillagbokor felhasználási módjaiban is jelentkezik. Talán legismertebb szer belőle a kiszárított, és porrá zúzott levelekből készült Álomhozó. Ez egy bódítószer, ami nagyon könnyen rabigába hajtja az óvatlanul belekóstoló wyrrát, és rendszeres fogyasztóvá teszi. Azonban nem ez az egyetlen, és legjobban átkozott keverék, ami a csillagbokor leveleiből készül. Ez a titulus a Varázsfojtót illeti. Ez is por állagú, mely több összetevőből készül, kulcseleme azonban a szárított és speciális módon előkészített csillagbokor levél. A Varázsfojtót belélegezve a szer az áldozat elméjében fejti ki hatását, mellyel ideiglenesen blokkolja mágusok képességét, mellyel az életfolyamhoz kapcsolódnak és merítenek belőle varázslataikhoz. A Varázsfojtó receptje egyáltalán nem elterjedt információ, valamint a sárkánymágusok elszántan küzdenek azért, hogy a  városok mágusrendjen kívül más ne ismerhesse az elkészítés módját. Sikerült már ellenszert fejleszteni rá, ami jócskán lerövidíti a Varázsfojtó hatását, így mára már a wyrrák egymás ellen indított csatáiban ritkán használt szer, ám előszeretettel vetik be, ha egy-egy problémás barbár törzs sámánja nagy falatnak bizonyulna. Az Álomhozóval ellentétben a Varázsfojtó csak mágusokra van hatással, aki nem képes kapcsolódni az életfolyamhoz, legfeljebb köhögni fog egy darabig, pont úgy, mintha közönséges port nyelt volna.

A két veszélyes szer ellenére azonban nemes módon is fel lehet használni a csillagbokrot. A növényt a gyógyításban is jól ismerik, hiszen a fehér virágokból kellemes, nyugtató vagy altató hatású teát lehet főzni a meggyötört lelkeknek. Emellett a bokor kérgét is hasznosítják, hiszen annak kifőzött levéből kiváló fájdalom csillapító készíthető, amit gyakran használnak komoly sérülések kezelése alatt.

A gyógyításban használható tulajdonságai ellenére a csillagbokrokat nem termesztik a wyrrák, legalábbis nagy mennyiségben nem, elvétve néhány példány található egy-egy gyógynövény termesztő kertben. A csillagszedők azok, akik a vadont járva begyűjtik a kérget és a virágokat, és gyakran a leveleket is, hogy aztán a megfelelő személyeknek titokban eladják szép summáért cserébe. Mind a nyers, mind a feldolgozott levelek árusítása és tartása illegális, és szigorú büntetést von maga után, ez fokozottan igaz az Álomhozó birtoklására és/vagy forgalmazására. Fontos kiemelni, hogy a szer elsősorban azért került tiltólistára, mert nagyon könnyen függőséget okoz, amit aztán könnyű kihasználni, nem pedig az okozott bódult állapot miatt. A hasonló, enyhébb szerekkel elnézőbbek, az erősebb vagy rászokást okozó fajták azonban tiltottak Wyrraniaszerte.

A sokrétű felhasználása miatt a csillagbokor a filozófiában és a művészetekben is megjelent mint a kettősség egyik szimbóluma. Jó és rossz egyaránt benne rejlik mindenben és mindenkiben, és a döntésünkön múlik, melyiket látjuk meg benne. Vizuális megjelenítésben éppen ezért figyelnek a levelek és virágok közötti eleve feltűnő kontrasz erős megjelenítésére, illetve mind a történetekben, mind a képekben rossz ómenként jelenik meg a virágtalan, vagy virágait vesztett csillagbokor, és jó ómenné vált a feltűnően sok virágot hozó növény.

Fogadó a Szürke Szamárhoz

A Fogadó a Szürke Szamárhoz (vagy más néven a Fogadó a Világok Végén) egy kocsma, amit É. u. 515 tájékán emeltek a Homálysíkon.

Valószínűleg minden embernek – vagy halhatatlannak, esetleg egyéb lénynek – ez az első kérdése: „Fogadó a Homálysíkon? Ennek mégis mi értelme? Ez kivitelezhető egyáltalán?” Hogy a sok közül egyre választ adjunk, igen, valóban lehetséges. Emberfeletti erőre van szüksége annak, aki ilyen vállalkozásba vág: milyen szerencsés, hogy az alapító nem ember, hanem egy halhatatlan.

Története

Kharoan büszke halhatatlanként élt a Felső síkokon, és meglehetősen megviselte, amikor a Zhilar Birodalom kitúrta az otthonából. Az Érkezés után évekig mély depresszióban szenvedett, azonban egy napon úgy döntött, változtat az életén, és új célt keres létezésének. Isteni mivoltát álca mögé rejtve bejárta egész Nourost, megismerte az országokat, szakmákat tanult, és belelátott a halandók gondolkodásába. Sokáig élt Vailanban, ahol a szabad verseny akkora hatással volt rá, hogy úgy döntött, saját vállalkozást alapít: nyit egy fogadót.

Azt, hogy hol, abban nem volt teljesen biztos, és azt sem tudta, miből fogja finanszírozni a költségeket. A megoldást egy vailani származású, ifjú mozaikvándor, Ushwer du Feer ötlete jelentette. Üzlettársakként belevágtak egy olyan bizniszbe, amibe előttük még senki sem mert: fogadót nyitottak a világ egyik legveszedelmesebb helyén, a Homálysíkon.

Az indulás és az építkezés nem volt egyszerű, de néhány szál megmozgatásával du Feer megszerezte a szükséges pénzösszeget. Egy nagy hatalmú, a síkok rejtélyeit kutató mágussal, Erik Viinnel, némi szerencsével és évekig tartó kitartó próbálkozással elérték a lehetetlent: megnyitották a fogadójukat, a Fogadó a Szürke Szamárhoz-t.

Működése

A fogadónak csak egy bejárata van, a Homálysíkok felől, ezt a vendégek biztonságának megőrzése érdekében szigorúan őrzik, ahogy az egész helyet is: Kharoan éteri mágiájának segítségével. Állandó helye nincsen, különös módon mindig ott és akkor bukkan fel, amikor egy kétségbeesett mozaikvándornak segítségre van szüksége. A fogadó belsejéből két kijárat nyitható: az egyik az Alsó Síkokra, egy narsbergi, elhagyatottan álló házba vezet, a másik a Felső Síkokra, a szétszórt mozaikok egyikére. Ezen kapukról – amik kizárólag csak a fogadóból nyithatók meg, fordítva nem működnek – a korábban is említett mágus, Erik Viin gondoskodik, a varázstudása, és a legújabb magikotechnikai találmányok segítségével.

A fogadó első látásra olyan, mint egy hétköznapi vendégház. Két emelete van: az elsőn és a másodikon is öt-öt szobával. A földszinten zene szól, a kandallóban tűz lobog, a söntésnél pedig ételeket és italokat kérhetnek ki a megfáradt vándorok. Már ha van elég pénzük.

Merthogy a fogadó korántsem olcsó, mindent az Alsó Síkokon megszokott árak tízszereséért adnak. Fő szabály, hogy csak akkor pihenhetsz a díszesen faragott asztaloknál, ha rendelsz is valamit: ezt pedig elég keserű szájízzel teszik a legtöbben. Bár kevesen sejtik, a pénz csak ürügy Kharoannak: pont azokat az embereket várja a legjobban, akik képtelenek csengő érmékkel fizetni. Tőlük más módon kéri meg az árat: hol szívességek, hol tárgyak formájában. Azt beszélik, a Kharoannal alkut kötött emberek nem úgy térnek vissza utazásukról, ahogy elindultak, elvesztenek valamit magukból, amikor megegyeznek a fogadóssal. Nincs pénzed? Ha belépsz a fogadóba, akár a lelkedet is ott hagyhatod…

Sokáig pont ezért kerülték a Mozaikvándorok a Szürke Szamarat: még a Felső Síkokon talált kincsek birtokában is lehúzásnak találták a szinte megfizethetetlen összegeket, Kharoan ördögi játékait, és inkább vállalták az öngyilkos küldetést, más utat keresve a síkok között. Egy idő után néhányan belátták a hely hasznát, és a biztonságos átjutás mellett tették le voksukat. Egy biztos: mindig van legalább egy-két vendég, esetleg mozaikvándorok nagyobb csoportjai, akik megengedhetik maguknak a fogadó árait.

Állandó személyzete nincs. Ushwer du Feer havonta vagy kéthavonta szokta tiszteletét tenni, általában új étel- és italkülönlegességekkel. Erik Viin ritkán tűnik föl, személyesen csak akkor találkoznak vele a vendégek, amikor a síkkapuk karbantartásáról, ellenőrzéséről gondoskodik. A fogadós – Kharoan, ki más is lenne – azonban mindig és mindenhol jelen van: talán csak a vendégek szobáiban nem látni soha. Magát úgy nevezi: Karl, az emberi fogadós, igyekszik elrejteni halhatatlan mivoltát, feltehetően a hely marketingje miatt, azonban bárki, aki valamivel olvasottabb, az tudhatja, ki is ő valójában. Időnként feltűnik egy különös alak is, egy korcs, legalábbis korcsulásnak indult halhatatlan, aki magát Helviának nevezi. A vendégekkel nem beszél, és egyedül a fogadós ért vele szót valami rég elfeledett, ősi nyelven. Szóbeszédek szerint Helvia valaha az athreiai panteon tagja volt, a vágy és a bőség istene, aki a Káosz Korában hatalmát vesztette. Titkos paktum van közte és Kharoan között, minek értelmében a hely a Homálysíkok rémeitől Helvia védelme alatt áll, aki cserébe a vendégek lelkén élősködhet.

Bővebb ismertetés a személyzetről

Kharoan (Karl, az emberi fogadós)

Ő egyben a fogadó tulajdonosa és a csapos is. Külsejét és öltözködését tekintve semmiben sem különbözik vailani társaitól: kissé köpcös, bajszos, kopaszodó; italfoltos inge fölött elmaradhatatlan kötényt, nyakában törlőrongyot visel. Apró, sötét szemei ravaszul csillognak. Modora kissé zsémbes, de ha jó üzletet szimatol, szívesen cseveg a vendégeivel. Igyekszik azt mutatni a külvilág felé, hogy egy teljesen átlagos ember, és ez egész jól is megy neki. Néha azonban – egy-egy óvatlanabb pillanatában – kimutatja a foga fehérjét, halhatatlan valóját. Ilyenkor szemei éterien ragyognak, és a halandók úgy érezhetik, eltörpülnek a férfi mellett.

Mielőtt a zhilarok leigázták volna hazáját, ő volt a két világ, a síkok határainak őrzője. Miután lekerült az Alsó Síkokra, valami változásnak indult benne: ő is olyanná vált, mint az emberek, akikkel összehozta az élet. Öncélúvá és gyarlóvá. Viszont ennyi nem elég ahhoz, hogy megmaradjon a halandók világában, egy istennek is léteznie kell valamiből: az emberek áldozataiból. Kharoan már évek óta nem a profitért csinálja az üzletet, hanem az alkukért, amiket köt, az emberekért, akiket így a befolyása alá kényszerít. Ha valaki megegyezik vele, Kharoan a legváratlanabb pillanatokban tűnhet fel, hogy behajtsa az adósságait, akár pénz, akár bármi más formájában. Ez tartja életben, táplálja erejét.

Erik Viin (az egyetlen és utánozhatatlan, kicsit sem megalomán síkmágus)

A fogadós segédje, ő gondoskodik arról, hogy az Alsó és a Felső Síkokra vezető kapuk zavartalanul működjenek. Hosszú, királykék felöltőt, selyemsálat és magasszárú bakancsot visel, kezein drágakövekkel kirakott gyűrűket hord, díszes öltözetével elüt a Homálysíkokon megforduló rongyos alakoktól. Ezüst haját katonásra nyírja, szemei jégkékek, vonásai szoborszerűek. Látszólag az ötvenes éveiben jár, de az igazság az, ennél már jóval öregebb: halhatatlanok vére csörgedezik az ereiben. Emiatt ritka képesség birtokosa: egyszerre van hatalma az éter és az Életfolyam mágiája fölött. Hosszú élete alatt rájött, hogyan használja a kettőt egyszerre, ezzel felerősítve erejét. Ezért is képes arra, hogy a valóság szövetén kapukat nyisson, ahol csak akar, szabadon közlekedve a világok között.

Yrannonban nevelkedett, a kékköpenyesek között tanulta a mágiát. Páratlan tehetsége hamar megmutatkozott, azonban ahogy nőtt a tudásszomja, úgy váltak a mágiával tett kísérletei veszélyesebbé és veszélyesebbé. Miután egy síkkapu nyitására tett próbálkozása során egy teljes falut elpusztított, a kékköpenyesek vezetői úgy döntöttek, jobb, ha elzárják a férfit a világ elől. Viin évekig egy yrannoni börtöntoronyban raboskodott, majd, miután elég erőt gyűjtött a szabaduláshoz, kaput nyitott, és megszökött fogvatartói elől.

Azóta egész Nouroson körözik, szerencsére ez a Homálysíkra nem terjed ki. Ezért is egyezett bele Kharoan és Ushwer du Feer állásajánlatába. Azóta a fogadó az új otthona, bár csak keveset tartózkodik ott, jobban szeret a Mozaikvilágokban barangolni, esetleg mágiájával foglalkozni.

Helvia (az elkorcsosult kisegítő)

Helvia egy elfeledett isten, egy korcs halhatatlan, aki a Homálysíkokra kerülése után a megsemmisülés szélére került. Korábban bőségisten volt: ha az emberek áldoztak neki, teljesítette kéréseiket, vágyaikat. A Homálysíkon azonban aligha képes erre: a túlélés vagy a fájdalommentes halál az itteni lelkek egyetlen fohásza. Helvia képessége, akárcsak a többi korcs halhatatlané, eltorzult: már áldozatok és imák nélkül is belelát az emberekbe, olyan titkaikat fürkészi ki, amit talán még ők maguk sem tudtak ez idáig.

Alakváltó, az emberek vágyaikat vetítik bele, mindenki másnak látja, legtöbb esetben egy pultoslány alakját veszi föl. Természetes formája egy szürke köd, amely köpenyt visel, hogy a részecskéit összetartsa valahogy. Szeme hajdan éteri fénnyel ragyogott, most leginkább két sötét, feneketlen kútra hasonlít.

Kharoannal kötött egyezsége a következő: Helvia megvédi a fogadót a hozzá hasonló, Homálysíkon élő rémektől, cserébe a fogadós állandó otthont, és némi táplálékot biztosít neki. A korcs halhatatlan jelenlétével sóvárgást kelt a vendégekben és a kocsmába betérőkben: ezzel ő maga élelemhez jut, Kharoan bevételei pedig az egekbe szöknek.

„Vasbordájú” Ushwer du Feer (a beszállító)

Ushwer du Feer személye több mint megosztó. Híres mozaikvándor, aki ragadványnevét, a Vasbordájút azért kapta, mert akárhányszor is járt a Mozaikvilágok veszélyes tájain, karcolások nélkül úszta meg kalandjait. Ennek oka az is lehet, hogy Kharoan üzlettársaként ingyen és bérmentve használhatja a fogadó átjáróit, amikor csak akarja.

Roppant megnyerő külsejű ember. Rövid, borostyánvörös haja mindig úgy áll, ahogy kell, zöld szemeivel és csibészes mosolyával könnyedén szerzi meg a hölgyek jóindulatát, akárhol is jár. Szakállát a legújabb vailani divat szerint nyírja, azonban ruhatára nem túl változatos, mindig ugyanazt az egy bőrvértet viseli, hosszú, elnyűtt kabáttal.

A szóbeszédek szerint egy vailani bordélyházban látta meg a napvilágot, azóta karrierje csak felfelé és felfelé ívelt. Hírhedt zsoldos, mindenért is pofátlanul magas árat kér, de el is végzi a rábízott munkát. Nem köti eskü sem országhoz, sem istenhez, elvállal mindent, amiért megfizetik. Az a hír járja, az utóbbi időben a Zhilar Császárságnak kezdett dolgozni.

Kharoan fogadóját havonta vagy kéthavonta látogatja, ahogy az ideje engedi. Ilyenkor új étel- és italkülönlegességeket hoz messzi országokból, felfrissíti a kocsmáros tartalékait. A fogadó vendégei rajonganak érte, mivel lebilincselő történeteket mesél kalandos utazásairól. Kharoan pedig külön örül, hogy a férfi puszta jelenlétével vonzza ilyenkor a vendégsereget a Szürke Szamárba.

Bevezetés a nourosi drogkultúrába

BEVEZETÉS A NOUROSI DROGKULTÚRÁBA

írta: Drúr Abélard
(ex-Rór-lovag, ex-inkvizítor, önkéntes remete és gilkatermesztő)

A GILKA – nouros mostohagyermeke

Bárki is lennél, kedves olvasó, biztosíthatlak, hogy ennek az írásnak az elolvasása károdra nem válik. Dél-Enerith a könnyűdrogok melegágya, és az ember –vagy neadjisten Halhatatlan – sosem tudhatja, milyen szerrel hozza össze az sors, esetleg a vailani éjszakai élet.

A gilka az egyik legelterjedtebb tudatmódosító szer. A legtöbb enerithi országban használata engedélyezett, kivéve Athreiában és Yrannonban. A Zhilar Császárságból az utóbbi években tiltották ki, miután egy bizonyos mozaikvándor, Ushwer du Feer egy teljes katonai alakulatot függővé tett, és a hadsereg sorai között az elvonási tünetek következtében lázadás tört ki. Az már más kérdés, hogy ezt a tilalmat a zhilarok nem igazán veszik komolyan: nem alakítottak ki semmilyen komolyabb szervezetet, ami a gilka kereskedelmét és használatát felügyelné.

Néhányan a mai napig harcolnak a növény jogaiért, köztük én magam is. Úgy gondolom, a gilka-jelenség sokkal összetettebb, semhogy sutba dobjuk és elzárjuk a világ elől. Ezen írásomban megkísérlem bemutatni a gilka történetét, hatásait, fogyasztásának kultúráját, mialatt lebontom a vele kapcsolatos előítéleteket, mítoszokat.

Csapjunk a drogok közé!

A növényről és fogyasztásáról

Gilkával Enerith-szerte találkozhatunk, leginkább Vailanban, mivelhogy a sík, enyhén lankás, napos területeket kedveli. Első látásra jelentéktelen gyomnak nézhet ki. Szára élénkzöld, virágai kicsik, barnák, levelei csepp alakúak és erezettek. Gyökerei mélyek és erősek, hálóként terülnek szét a földben. Háromlaki, termése apró, fekete, gyöngyökhöz hasonlító. A Megújulás időszakában rügyező gilka illata friss, kissé fanyar, az éretté bódító, édeskés. Miután levirágzott, meglehetősen keserű és büdös. Személyes megfigyelésem szerint áporodott pinceszaga van.

Többféle módon is fogyasztják. Termése mérgező, bérgyilkosok kedvelt eszköze. Virága és levele fogyasztható – természetesen csak saját felelősségre.

Darelonban a nemesség fogyasztja, luxuscikknek számít. Szárított por formájában adagolják, hol italba, hol teában, esetleg nyelv alatt, hol gőz formájában, néhány elvetemült pedig az orrán át szippantja fel. Városszerte több drogbarlang is üzemel, a gilka a kedvenc használati cikkek közé tartozik, azonban nem sokan büszkélkednek azzal, ha aktív fogyasztók.

A Maeroni Hercegségekben is gyökeret vetett a növény: bár meg kell említeni, kevésbé népszerű, és főképpen orvosi célokra használják. Szárítás nélkül, nyersen aprítják teába, de pipafűként is felbukkant a piacokon. Megtalálható a patikákban fájdalomcsillapítóként, altatóként, szorongásoldóként, kedélyjavító hatása a krapulagyökérrel vetekszik.

Vailanban minden, korábban említett formája elterjedt. Több gazda is termesztéséből él meg, még ültetvényesek is akadnak. Innen exportálják szerte a világba. A rossz nyelvek szerint a gilka okozta álomképek felelősek a vailani gyártású használati cikkek szokatlan kivitelezéséért, illetve az állam tudósainak világhódító ötleteiért és találmányaiért.

Hatásai

A gilka hatásai az elfogyasztása utáni percekben már jelentkeznek: ez alól – különös módon – még a halhatatlanvérűek sem kivételek. Kezdetben kedélyjavító, oldja a gátlásokat: a gilkát fogyasztó ember közvetlenebb, kreatívabb és közlékenyebb lesz. Általában egy órával a bevitel után felléphet szédülés és enyhe éhségérzet. Könnyen rá lehet szokni, az esetek többségében 1-2 alkalom után az ember már leküzdhetetlen vágyat érez, kívánja az újabb adagot.

Halhatatlanvérűeknél is hasonló tünetek jelentkeznek, kiszámíthatatlanná válnak, nagyobb adag bevitele esetén esélyes, hogy elvesztik uralmukat a saját erejük fölött – Athreiában többek között ezért is tiltott. Yrannonban sok, gilka hatása alatt álló halhatatlan válik az inkvizíció célpontjává.

Alattomos szer, lassan öl, de öl, ha az ember nem figyel oda adagolásra. Ráadásul minél gyakrabban fogyasztja az ember, a pozitív hatások annál gyengébbekké válnak, hiszen hozzászokik a szervezete. Elvonási tünetek lehetnek a legyengültség, hallucináció, a szorongás, mély letargia és mérsékelt agresszió. Vailan-szerte több elvonó is nyílt, bár hatékonyságuk meglehetősen kérdéses. Sok esetben kevésbé kártékony és jóval olcsóbb, kizárólag gyógyszerként használt kistestvérével, a krapulagyökérrel pótolják hiányát.

Megfigyeléseim azt bizonyítják, hogy féladagokkal, esetleg más növényekkel keverve a gilkafüggőség megelőzhető, sőt a negatív mellékhatások is elkerülhetők.

Pozitív hatás:
gilka+ginzeng: csökkenti a rászokás esélyét, ugyanakkor megőrzi pozitív hatásait

gilka+citromfű: segíti az elalvást, ugyanakkor élénkéti a fogyasztó álmait

gilka+kamilla: gyulladáscsökkentő teakeverék, sebre helyezve is alkalmazzák

gilka+orbáncfű: felerősíti a kedélyjavító hatást, akár egy napig is meghosszabbítja, a szédülést csökkenti, viszont arra érzékenyeknél enyhe gyomorfájást okozhat

Negatív hatás:
gilka+dohány: nyugtató hatás, segíti a leszokást (ha az illető elfogadja azt, hogy utána láncdohányos lesz egy életre)

gilka+alkohol: hangulatingadozás, agresszió, nagy mértékben emlékezetkiesés

gilka+ópium: erőteljes hallucinációk, izomfájdalom

gilka+krapulagyökér: életveszélyes kombináció, hétből hat esetben halállal végződik a kipróbálása

Története és megítélése

A gilkát először vailani kecskepásztorok fedezték fel, sebkezelésre alkalmazták. Darelonban utazó kereskedők terjesztették el, a Maeroni hercegségekbe pedig – a történetek szerint – egy nagytanács keretében jutott el.

Mai megítélése mindenhol változó. Egyre több nagyhatalom hajlik arra, hogy szigorítson a gilkatermesztéssel, -kereskedelemmel és -fogyasztással kapcsolatos jogszabályokon. Ebben Athreia és a Zhilar Császárság különös módon hasonló véleményen van. A vailani egyetemek diáksága – a legnagyobb felvevőpiac – évente többször is protestál, hogy ezen országok megváltoztassák véleményüket.

Összegzés

Továbbra is tartom magam ahhoz az álláspontomhoz, hogy a gilka nem egy egyértelműen ártalmas növény. Tudni kell, mikor és hogyan szabad fogyasztani: a felelősség a kulcs ahhoz, hogy a pozitív hatásait, és ne az árnyoldalát tapasztaljuk meg. Kutatni kell és használni, azonban mindent csak mértékben!

Igazságot a gilkának.

Dareloni színjátszás

A dareloni színház gyökerei mélyebbek, mint bárhol máshol Nouroson, története régre nyúlik vissza. A dareloniak számára a drámák és a tragédiák többet nyújtanak, mint egyszerű szórakozást: egy életérzést, személyiségük meghatározó elemét.

Az Érkezés előtt főként szabadtéren játszottak, kedveltek voltak a vásári komédiák és az ünnepi játékok. Maszkokban, illetve félmaszkokban jelentek meg. Sokszor nem is írtak konkrét forgatókönyvet, csak kanavászt – cselekményvázlatot –, a szöveget improvizálták.

Az Érkezés utáni években mindez fejlődésnek indult, megjelentek a kőszínházak, komolyabbá váltak a díszletek, illetve újabb technikákat alkalmaztak (emelőgépek, függönyök, világítás). Bár a jelmezek már nagy mértékben különböznek a régi korokétól, még mindig vannak rendezők, akik megtartják a maszkokat, tisztelegve ezzel őseiknek.

Darelon hemzseg a jobbnál jobb íróktól, azonban kettőt mindenképpen fontos kiemelni, hiszen nagy mértékben hatottak mások munkájára, mondhatni irányt mutattak kortársaiknak. Ők Lyronius és Solrak Erastes.

Lyronius köré számtalan pletyka és mese kötődik mióta a csak „karneváli incidensnek” nevezett gyilkosságsorozatban őt magát is meggyanúsították. Bár nevét sikerült tisztáznia, a nyomozás és a „művészgyilkosnak” elnevezett tettessel való konfrontálódás közben fény derült halhatatlan mivoltára, amit mindezidáig gondosan rejtegetett. Néhány dareloni isteni származásának hallatára kiábrándult műveiből, mások azonban még inkább beleszerettek a szerző lírai soraiba.

Ünnepelt műve, aminek előadása szinte kötelezővé vált minden karneválon, a Lelly, a dareloni nemesifjú, melynek főszereplője – a címből adódóan – egy dareloni nemesifjú, aki apja elvesztése után Rawadarba látogat, hogy feldolgozza a gyászát. Egyik este a temető mellett találkozik apja szellemével, aki elmondja neki, nem természetes halált halt, hanem feleségének szeretője, lord Guilles végzett vele. Lelly a hírtől leforrázva hazalátogat, és rádöbben, amit apja mondott, mind igaz, és édesanyja már az esküvőjét tervezgeti a lorddal. A fiú bosszút tervez, először dareloni színjátszók segítségével visz színre egy darabot, amivel le akarja buktatni Guilles-t, elmesélve gonosz tetteit a nézőknek. A lord megérti a rá tett célzásokat, és magából kikelve, a színészek végső meghajlásánál Lellynek dobja kesztyűjét, ezzel párbajra hívja.

Eljön a nagy nap, párbajozni kezdenek. Lelly leszúrja a lordot, mire a lord színt vall, hogy ő mérgezte meg a fiú édesapját, de nem a nejéért, hanem mert meg akarta szerezni a pozícióját a dareloni udvarban. Lelly erre elképed, hiszen végig csak megjátszotta az ellenségeskedést, valójában ő maga ölte meg az édesapját, mivel megtudta, hogy meg akarja változtatni a végrendeletét, és ezzel nem rá, hanem másra hagyta volna a vagyonát. Az édesanya is meglepve lép közéjük: hiszen éppen ő maga mérgezte meg férjét, mert már elege lett azokból az esztelen sértésekből, amiket minden nap a fejéhez vágott, és egyébként is, szerelemre lobbant lord Guilles iránt. A komornyik is megjelenik, ő is aznap csepegtetett mérget Lelly apjának italába, mert régi viszályuk volt, évekig tervezte vérbosszúját, de csak aznap nyílt rá alkalma. Hasonló módon vall még színt a testőrkapitány, két szolga, és egy lovászfiú: mindannyian aznap mérgezték meg az édesapát, más-más indokokkal.

A darab – mondhatni – boldog befejezéssel zárul: Guilles túléli sebeit, és fiának fogadja Lellyt, aki megbocsájt neki mindent. A lord elveszi a fiú anyját, a szolgák pedig visszatérnek mindennapi teendőikhez, mintha semmi sem történt volna.

Miután kiderült Lyroniusról, hogy a Felső Síkokról származik, évekig azt sem lehetett tudni, hol is van, és mit csinál. Egyesek beszámolói szerint a maeroni csatatéren találkoztak egy hozzá hasonló férfival, aki a közkatonák és a tisztek beszámolóit gyűjtötte a viszályról, mivel egy darabon dolgozott, ami egy markotányos szemszögéből mutatja be, milyen áldozatokkal is jár a háború.

Darelon másik közkedvelt szerzője, Solrak Erastes is szeret komolyabb témákkal dolgozni. Egyik leghíresebb – vagy inkább leghírhedtebb – darabja, a Horrenre várva már bemutatásakor felkeltette a kritikusok figyelmét. A kicsit sem hétköznapi mű olyan témát boncolgat, ami jelen van a dareloni emberek mindennapjaiban.

Díszlete egy elszáradt fa, és csupán két szereplője van: Stragoni és Vadimo, dareloni nemesurak. Mindketten egy szürkés színű rózsát találtak az asztalukon, ami egy üzenet a rettegett Vasrózsa Rendtől: napokon belül megölik őket, mert a társadalomra ártalmasnak találják tetteiket. Az órák, a napok összemosódnak, és már egyikük sem tudja, miért is várják ilyen kétségbeesetten a halált, az orgyilkost, - a rend vezetőjét, Marius Horrent - aki eljön értük. Néhol humoros, néhol keserű, máshol zagyva és érthetetlen párbeszédet folytatnak hétköznapi dolgokról és felsőbb erőkről, de témájuk mindig visszakanyarodik a Vasrózsához, és a közelgő véghez. Beesteledik, azonban Marius Horrennek még semmi nyoma sincs, nem bukkan fel.

Vadimo azt javasolja, találkozzanak másnap újból itt, várjanak tovább a halálra, Horrenre, vagy szerezzenek egy kötelet, talán egy tartós övet, és kössék fel magukat az elszáradt fára. Indulnának, azonban mozdulni egyikük sem tud, talán nem is akar. Stragoni Vadimora néz, és színt vall neki: semmi értelme sincs tovább várakozni, Stragoni valójában maga Marius Horren. Vadimo halálosan megrémül, képtelen felfogni a társa vallomását. Stragoni/Horren kioldja övét, és Vadimo elé dobja: holnapig döntse el, képes-e megváltozni, jó útra térni, megbánni bűneit, vagy él tovább a dareloni nemesek zsarnoki, korrupt világában. Ezek után elmegy, egyedül hagyva a kétségbeesett Vadimot.

A szín elsötétül, majd halvány fényeknél a következő jelenet tárul elénk: Horren az elszáradt fa előtt áll, amiről Vadimo holtteste lóg le.

A darab bemutatóján a színházban tömegverekedés tört ki, ezzel a drámaírás új korát indítva el. Stragoni/Horren szerepét maga a drámaíró, Solrak Erastes játszotta, olyan hitelesen, hogy sokan azzal vádolták, maga is a Vasrózsa Rend tagja, talán maga Marius Horren, álnéven. Solrak egy fiatal ügyvéd, Haven Fjaer segítségével pert indított vádlói ellen, amit meg is nyert, nem kis összeget szerezve ezzel színházának. A művészúr ezek után -szinte már tüntetőleg- úgy járt be az előadásokra, hogy kabátjára vörös rózsát tűzött.

A Horrenre várvát, bár mindig nagy érdeklődést mutatnak a nézők, viszonylag ritkán játsszák. Egy színházi babona terjed szájról szájra: az előadáson átok ül, és ha a nézők közül bárki is kimondja a Horren nevet, valami rettenetes fog történni. Példaként felemlíthető az eset, amikor a kormányzó egyik tanácsadóját a felvonások közti szünetben elvágott torokkal találták a páholyában. Tisztító rituálék léteznek, de hatékonyságuk megkérdőjelezhető. Egyik szerint vissza kell menni a színház bejáratához, háromszor körbefordulni, és közben Solrak Erastes egyik másik művéből idézni.

Erdőhát hét titka

A zambovik

A zambovik szürkés-barnás bőrű vándorló életformát folytató rablók, akik laza törzsszövetséget alkotnak Nouros csaknem egészét behálózva. Nincsen országuk, nincsenek kőbevésett törvényeik, mégis egy nagy érdekszövetséget képeznek. Életmód szerint valamennyi törzs két ágra osztható: a vízi életmódot folytató zambovi kalózokra és a szárazföldi nomádokra. Egyszerre működnek társadalomként és bűnszervezetként. Hajókat és településeket fosztanak ki, nőket rabolnak el és bordélyházakat működtetnek. Sokan állítják, hogy erőszakosságuk és önzésük ellenére a zamboviknál érzelmesebb, szenvedélyesebb és romantikusabb teremtmények nem élnek Nouroson. Sok történet szól arról, hogy egy nő szerelembe esik egy zambovi kalózzal, aki a csillagokat is lehozza neki.Tharrasról származnak. Vezetőik itt találkoznak rejtett búvóhelyeken, amelyeket afféle központoknak lehet felfogni.Körülbelül háromszáz évvel a Maeroni viszály kirobbanása előtt rajzottak ki, s azóta töretlenül növekszik befolyásuk a világ folyamatai fölött.

Megjelenésük

A férfiak és nők is imádják az aranyékszereket, fűszeres parfümillat lengi körbe őket és nagy díszes kendőket tekernek nyakukra vagy vetnek át a vállukon. Imádják a jóféle ruhaanyagokat, a könnyed, buggyos nadrágokat. Bonyolultan hímzett párnákra ülnek, gyakran ápolják körmüket és – férfiak esetében – szakállukat illatos olajjal.

Társadalmuk

Legérdekesebb hagyományuk, hogy a zambovik a világ minden tájáról találnak nőket, akiket elcsábítanak és társadalmuk részévé teszik. A nők mindig kívülről kapcsolódnak hozzájuk. Amikor egy zambovi családot alapít, akkor a rabolt vagyonból kényelmes otthont biztosít a nőnek és gyermekeinek. Időnként meglátogatja őket, és számukra az se jelent gondot, ha az asszony eközben más férfival érintkezik. Egyetlen szabályuk van csupán: a nőtől született gyermek a zambovi társadalom részévé válik, akárki legyen is az apa. A fiút kamasz korában elviszik magukkal, a lány dönthet úgy, hogy csatlakozik a fosztogatáshoz, vagy háttérmunkával segíti őket. Az árulókat, családelhagyókat minden esetben előkerítik és kivégzik. Törzsekben élnek, amelyek élén a tőrzsfőnök áll, akinek szava megkérdőjelezhetetlen. Teljhatalma van a teljes törzs felett. A törzsek felosztották egymás között Nouros nagy részét. Minden törzsnek hajóflottája, szárazföldi hordái vannak. Szoros együttműködés van köztük, de nem szólnak bele egymás belső szabályaiba, működésébe. A törzsfőnöki címet öröklik az utódok. Utód hiányában a törzset vezető vállalkozó hordavezetők küzdenek meg a címért. Nincs saját kultúrájuk. A kulturális hatások egész Nourosból érik őket. A zambovi férfiak leginkább a táncot és zenét részesítik előnyben, s maguk hímezik párnáikat. A nők nem vesznek részt kulturális tevékenységeikben, csupán szeretőként és anyaként tekintenek rájuk. Nagyon értenek a műkincsekhez, gyakran lopnak is, és nem mindegyiken adnak túl. Gyakran például egy kalózhajó kapitányi kabinját a legnagyobb művészek alkotásai díszítik. Mivel kiterjedtségük révén könnyen jutnak pénzhez és változatos élelmiszerhez, kellően jól tápláltak, ám mégsem elhízottak, mivel a változatos körülmények, a folyamatos portyák szükségszerűen megedzik őket. A zambovik jellemzően ravasz, kreatív, jó humorú emberek, akik változatos, de nem túl etikus életmódot folytatnak.

Haderő/külpolitika

Minden fegyvert felhasználnak, amellyel csak útjuk során találkoznak. Ettől függetlenül a zambovi kalózokra jellemző a számszeríj és gyújtónyilak használata, míg szárazföldi társaik a kardot, lándzsát, buzogányt részesítik előnyben. Nincsen egy uniformizált katonai rend és látszólag nincs egységes működés sem. Azonban társadalmuk szétszórtsága csak a látszat. Bár a zambovi fesztelen, élvhajhász emberek, fegyelmezett harcos közösségként működnek és magasszintű stratégiát követnek. Mivel befolyásuk egész Nouroson érzékelhető, az adott országok igen nehezen lépnek fel ellenük. Egy nagyobb országok közötti koordinált egység alapját sem diplomáciailag, sem katonailag nem tudják megoldani. A zambovik több uralkodóval szövetségre léptek már másik ellenében, de ez a szövetség ideig-óráig tart, amíg érdekük másképp nem kívánja. Nem döntenek romba birodalmakat, épp csak megcsapolják készleteiket, értékeiket, majd egy ideig hagyják őket gyarapodni, növekedni, amíg újra lecsaphatnak, és van mit elorozni. Az ellenük folyó harc egyik legjelentősebb alakja Tedrik di Nevaro herceg. Ő uralkodóként sereget szervezett abból a célból, hogy a zambovikat kiűzze a Maeroni hercegségek területéről. Zászlaja alatt hercegségek önkéntesei sorakoztak, s előfordult, hogy amikor az önkéntesek elfogytak, zsoldosokkal folytatta a háborúját. Amíg élt, a zambovik valóban kerülték a hercegségek területét egészen haláláig, amikor fia, Frentis di Nevaro herceg feloszlatta a sereget.

Gazdaság

A rabolt vagyont hajónként és hordánként összegyűjtik és igazságosan szétosztják, függetlenül attól, hogy ki mekkora részt vállalt megszerzésében. Ám ha valaki nem vesz részt kellőképp a munkában vagy meg akarja lopni a másikat azonnal megölik (kalózok esetén súlyokkal vízbe dobják, nomádok esetén megkövezik). A szigorú következmények elkerülése érdekében a zambovik betartják a vagyon elosztására vonatkozó elveket. Még a hordavezetők sem kaphatnak többet. A törzsfőnökök azonban adóztatják saját törzseiket, a törzsek adóztatják a hordákat. A rabolt vagyon jelentős része a törzsfőnökökhöz jut. Szükséges megemlíteni a zambovik által működtetett pénzverdéket, bankokat. Ezen a rendkívül védett és rejtett helyiségek törvénytelenül szinte valamennyi országban működnek. Kölcsönöket adnak, hadseregeket pénzelnek, ha érdekük úgy kívánja. Sok esetben az adott ország uralkodója fordul hozzájuk, hiszen a zambovik befolyásával nagyobb eredményeket érhetnek el más országok ellen. A zambovik pillanatnyi érdekük szerint segítenek.

Az urefa

Nourosszerte igen kedvelt és keresett dísznövény, amelyről úgy tartják, hogy rendkívüli tulajdonságokkal bír. Egy Paartureaas nevű Halhatatlan ajándéka. Amellett, hogy tisztítja a levegőt és mutatós, nagyon erős pozitív energiát, békességet áraszt. Közelében megnyugszanak a síró csecsemők, enyhülnek a betegek fájdalmai, elmúlik a haldoklók halálfélelme. Több tudós is állítja, hogy ahol urefa van, ott kinyílik az elme, könnyebb a tanulás. Nem csoda hát, hogy aki teheti, igyekszik beszerezni belőle legalább egy példányt.

Megjelenését tekintve ez a fa az előfordulási helyén megnőhet akár húsz méter magasra is, törzse több melléktörzsre ágazik, kérge fiatalon sima, olajzöld, idővel bebarnul és berepedezik. Zöld tűlevelei csokrosan helyezkednek az ágakon és elérik a tíz centi hosszúságot. Gömb alakú porzós toboza eleinte enyhén rózsaszínben játszik, majd idővel bezöldül s a benne megbúvó magvakat pengeéles tövisek védik. Ötévenként virágzik és hoz termést. Ilyenkor néhány nagyobb, lapos, húsos levelet is növeszt, amelyek betakarják éjszakára a virágot. Teliholdkor az ure könnyet ejt – ahogy mondják –, azaz levelei végén egy vízcsepp jelenik meg. Ilyenkor rendkívül szép látványt nyújt, ahogy a Hold fénye ráesik, mintha ezernyi kristály ragyogna a fán. Nem kényes, jól tűri a szárazságot, szereti a fényt, viszont nem tesz jót neki a túlzott napsugárzás. Ha egy urefa valamilyen környezetben jól érzi magát, tűleveleit kiterjeszti, ami dúsabb hatást kölcsönöz neki és enyhe, kellemes illatot áraszt.

Természetes élőhelyén, a paartok szent falujában, messze fent a Maeron folyó forrásvidékén pompás látványt nyújt ez a fa. Csak ott virágzik és hoz termést, sehol máshol. A paart urekertészek őseiktől tanult, különleges hozzáértéssel gondozzák és szaporítják. Amikor egy új egyed eléri a másfél-két métert, kiássák a földből és eladásra bocsájtják. Innentől kezdve a fa nem nő tovább, csak a kérgének változása mutatja a korát.

Az urefa egyik legfontosabb tulajdonsága az, hogy felismeri és oltalmazza azokat a paartokat, akiknek vére tiszta, azaz felmenőik között nem akad senki, aki más népekkel keveredett volna. Az ilyen emberek rendkívül ritkák ma, de csak belőlük lehet paart vezető vagy tudó s ha hozzáérnek egy fához, a külső szemlélő számára láthatatlanná válnak, ugyanis a bárgyú bámészkodó csak egy ureágat lát helyettük.

Paart vezető vagy tudó mindig hord magánál uretövist, amit karomnak nevez és egy, a virág körül növő lapos urelevélbe csomagol. Mivel az idők során több csaló is megpróbálta mágiával kijátszani a paartokat, hogy megkaparintsák az urefa szaporításának titkait, a paartok mindig elvégeznek még egy szertartást, megbizonyosodásképpen arról, hogy a láthatatlanná vált ember valóban igaz paart-e: a szent karommal apró sebet ejtenek az illető tenyerén, s ha a kiserkenő vér a levélre cseppenve ugyanolyan zölddé válik, mint a levél, akkor nem történt csalás.

A paart tudó az urefát sokoldalúan használja fel. Leveléből, könnyeiből és virágából gyógyszereket, kenőcsöket készít, kérgéből vonja ki a nyílhegyeken használatos mérget. Az ureméreg erősségét mindig az hordozza, hogy az, akit eltalálnak vele, mennyire gonosz, a szíve mélyén milyen szándékot hordoz.

Ha egy urefa kiszárad öregségében, vagy mert ártó, idegen kezek megsebzik, a paartok ékszereket, amuletteket készítenek vagy szobrokat faragnak belőle. Száraz leveleit a tudó gondosan összegyűjti és a gyógyítás sikeréhez szükséges füst előállítására használja fel.

A Paarthok

Annak idején, amikor a dicső Quoronia bűnös virágzását élte, visszaélve a bolygó jóindulatával, amely aztán a Hamuföldek megjelenését eredményezte, a quorok között akadtak szép számban olyanok, akik helytelenítették ezt a fajta életmódot. Mivel jelentős kisebbségben voltak, szép csendben kiváltak a társadalomból és elvándoroltak. A Maeroni hercegségek északkeleti csücskében, a Wyrannia nagy hegyeinek lábánál elterülő, szinte áthatolhatatlan erdőségekben telepedtek le, ott, ahol a nagy folyó ered. A Halhatatlan, aki mindvégig támogatta ennek a quor csoportnak a döntését, megajándékozta őket a titokzatos urefával, és a paart névvel.

Megjelenésüket tekintve ma már nem sokban különböznek a kontinens népétől, talán az egyetlen számottevő különbség, hogy szemük színe sötétzöld. Bőrük barnás, sötét, hosszúra növesztett hajukat előszeretettel viselik befonva. Egyszerű ruhákat hordanak, megvetik a hivalkodást, ékszereiket maguk készítik kőből és urefából. Jó lovasok, különleges kapcsolatuk van a természettel, mindenből csak annyit vesznek el, amennyire szükségük van.

A paartok urefákat nevelnek, amelyeket aztán széthordanak és díszfaként adnak el. Mára már a kontinens szinte minden nagyobb városában élnek paartok, finoman keveredve a helyi lakossággal. Törvényeik szerint egy paart bárkivel családot alapíthat, egyetlenegy feltétel van csak: az általa nevelt majd eladott fák közelében kell letelepednie, figyelnie kell ezeket a fákat, s ha a fa felismer egy ősi vérvonallal rendelkező paartot, akkor azt el kell juttatnia a szent faluba, a tudó elé. A szent falu az egyetlen hely, ahol az urefa hajtást hoz, szaporodásra képes, ezért minden paart, életében többször is kénytelen felkeresni. Itt élnek a kertészek,  a négy nagy öreg, minden paartok vezetője, valamint a tudó, aki talán a legbefolyásosabb. Úgy tartják, hogy ezt a tisztséget nem lehet megörökölni, sem választás alapján eldönteni, erre születni kell. Épp ezért, a paartok folyamatosan keresik az erre született személyt. Minden urekertésznek ez a titkos hivatása, ezért nem élhet messze a fáitól, mert csak a fa képes felismerni az új tudót. Fontos, hogy ez a jelölt önszántából menjen el a szent faluba, ne erőszakkal, mert csak így képes elsajátítani a tudást. Egy paart tudó nemcsak mestere a gyógyításnak, hanem kiválóan képes kezelni és használni a bolygó energiáit, nem lehet megvesztegetni, tudását sosem fordítja gonosz vagy öncélú megvalósításra.

Politikai szempontból nem jelentenek veszélyt senkire nézve, betartják az állam törvényeit, ahol éppen élnek, nem törnek vezetői babérokra, viszont, ha valamely közösségben, szervezetben vezetői pozíciót ajánlanak fel nekik, azt elfogadják. Gazdaságilag egy paart mindig jómódú az adott körülményekhez képest, mert életviteléből adódóan nem veti meg a munkát és az urefa keresett dísznövény mindenhol. A szent falu lakói vadászatból és kereskedelemből tartják fenn magukat, gyakran előfordul, hogy a tudó tekintélyes honoráriumot kap szolgálataiért különböző népektől, amit becsülettel megoszt társaival. Manapság már ez az egyetlen hely, ahol még néhányan úgy élnek ahogyan őseik. Bár békés népség, a falut elszántan védik az erre kiképzett paart harcosok. Kedvenc fegyverük a fúvócső és az íj, az ezekhez tartozó nyílhegyeket az általuk készített ureméreggel itatják át.

Maeroni hercegségek: Erdőhát

Természeti adottságok

Erdőhát, a legkeletibb hercegség Maeron folyó forrásvidékén található erdős fennsíkon terül el a Wyrrania-hegység nyugati lábánál. Az ország területén a hegyekből lefolyó csermelyek folyókká dagadnak és bőséges vízzel táplálják a dús növényzetet.

Jellemző, hogy az erdős fennsíkot évszaknak megfelelően köd vagy pára burkolja be, a levegő mindig hűvös. A sötét talajnak és méregzöld fáknak van egy jellegzetes nyers illata, amelyet a visszatérő vándorok már messziről megismernek.

Bár rengeteg a csapadék, ám a lombok és a köd miatt meglehetősen kevés napfény jut az erdőbe, s ez meghatározza az élővilágot is.

Az itt élő földművesek kialakították az úgynevezett erdőmélyi gazdálkodást, amely figyelembe veszi a terület adottságait: a sűrű lomb alatt árnyékos helyeket kedvelő erdei bogyókat termesztenek, a földben és fatörzseken pedig gombatelepeket tartanak fent (elsőszámú gombatenyésztő ország, a szarvasgombájuk világhírű).

A hercegség északi részén duzzasztógátak segítségével tavakat hoztak létre, amely jól ismert bő halállományáról és sekély partjaiknál kialakított vízi pariszta ültetvényekről. (A vízi pariszta egy rizshez hasonló növény, amelynek magjából kiváló lisztet készítenek. Ebben a hercegségben kizárólag az úgynevezett pariszta kenyeret eszik, amely enyhén savanykás ízű barna kenyér).

Őzek, szarvasok, rókák és farkasok népesítik be a vidéket, ám olykor lejön a hegyekből egy-egy medve is.

Társadalom

A terület ősidők óta lakott. Az itt élő természetközeli népek az idők folyamán keveredtek a quorokkal és sárkányszelídítőkkel egyaránt. Egy sajátos társadalom jött létre, amely sehová sem tartozott igazán mindaddig, amíg egy élére kerülő herceg, Eshiwar di Nevaro hozzá nem csatolta a fennsíkot a többi Maeroni hercegséghez.

Ez volt az a fordulat, amely rendkívül sok belső feszültséget okozott az itt élő emberekben. A legtöbben nem kértek abból, hogy a Maeroni hercegségekhez tartozzanak. A módosabb réteg azonban kereskedelmi és stratégiai lehetőségeket látott abban, ha a fennsík hercegséggé alakul. Egy belső háborút követően az itt élők elfogadták Erdőhát új formáját, identitását és kijelölt határait. Azonban a mélyben továbbra is ott szunnyadt az ellenszenv uralkodóikkal és nyugati szomszédaikkal szemben.

A társadalom nagy részét alkotó munkásréteg egyszerű, kemény és becsületes emberekből áll, akik híresek nagy munkabírásukról és harcias magatartásukról. A társadalom másik részét a kereskedők és nemesemberek teszik ki, akik jellemzően városi környezetben élnek. Ők inkább uralkodópárti személyek, akik tanultságuk és ravaszságuk miatt gyakran lenézik a munkásokat. A társadalom eme két rétege között jelentős szakadék húzódik.

Erdőhát fővárosa Nougard, az egyetlen kőfallal erődített település. A többi várost fafal veszi körbe, és méretben eltörpülnek a fővárostól. Jelentősebb városok: Galwaros, Tardis, Esandor.

Az itt élő emberek nem szívesen maradnak házaik melegében. Közösségi életet élnek, beszélgetnek, piacokat és versenyeket rendeznek.

Művészetük szabadságról és természetközeliségről árulkodik. A hűvös erdőben vad táncot járnak a pezsdítő zenére, amelyeket ornamentikával díszített sípokon és dobokon játszanak zenészek, akik ezerszínű szőtteseken ülnek, hátukat fatörzsnek vetve.

Az erdőhátriak két dologhoz ragaszkodnak igazán: a föld a lábuk alatt és a lomb a fejük felett.

Külpolitika és haderő

Erdőhát a Maeroni hercegségek egyike, így erős diplomáciai kapcsolatot ápol a többi hercegséggel. Ennek ellenére gyakran éri kritika a sárkányhercegek felé gyakorolt gesztusai miatt.

Ez az egyetlen hercegség, amellyel keleti szomszédaik, a sárkányszelidítők egyáltalán szóba állnak. A hagyomány szerint a nyári időszakban az erdőháti herceg valamennyi sárkányherceget meglátogatja és ajándékokat visz nekik.

Bár Wyrrania a teljes elzárkózás politikáját követi, a nyugati hercegségek aggódnak amiatt, hogy Erdőhát leszakadhat kereskedelmi és diplomáciai egységükről és ezt követően a sárkányhercegek védelmet nyújtanának Erdőhátnak egy fegyveres konfliktusban.

Bárki is kívánja felkeresni a sárkányhercegeket, Erdőhát diplomáciai kapcsolatain keresztül érdemes megpróbálnia.

Bár az ország némileg kiesik a Maeroni hercegségek kereskedelmi vérkeringéséből, katonai ereje a hercegségek között jelentősnek számít. Páncélos haderő kizárólag Nougard városában állomásozik, viszont Erdőhát remek íjászokat és szablyaforgatókat tud felvonultatni. Egy honvédő háború esetén gerilla módszereik miatt veszélyessé válnának, hiszen védhető állásokat tudnak kialakítani a fák és sziklák kusza rejtekében. Az ellenséges haderőnek már csak azért is nehéz dolga lenne, mert egy magaslatra kell feljutnia, ha a hercegség területére akar lépni.

Gazdaság

Edlor di Nevaro herceg (Frentis di Nevaro herceg utódja) és Callor di Orotter herceg között megkötött kereskedelmi megállapodás vízválasztónak számított gazdasági szempontból.

Mielőtt ennek folyományaként kialakulhatott volna a kelet-nyugati vámmentes kereskedelmi útvonal, az erdőháti közemberek rendkívül elmaradottnak bizonyultak a pénz kultúrájában, gyakran cserekereskedelmet, vagy szívesség alapú gazdálkodást folytattak egymás közt. Ismerték a pénzt, de az inkább módos réteg kezében összpontosult.

A gazdasági fellendülést követően fogadók, kuplerájok és cirkuszok nyíltak, a pénz pedig forogni kezdett az erdőhátiak kezében. Bár a szegénység csökkent, a pénz nagy része továbbra sem a közemberek zsebébe vándorolt, így rájuk nem gyakorolt jelentős életmódbeli változást.

Duwar hordák: Mocsárlakók (Toiromchuud)

Fontosabb családok, nemzetségek: Namag, Shawarlag, Buga

A Mocsárlakók Brachta-Dar délnyugati csücskét uralják. Nevüket onnan kapták, hogy a térségben valaha egy hatalmas tó szélesedhetett, mely mostanra kiszáradt, ám esősebb időszakokban a régi medrek feltöltődnek, s az egyébként is lápokkal tarkított territórium mocsártengerré alakul, különálló szigetekké szorítva vissza a szárazabb, lakható területeket. Ennélfogva a Mocsárlakók legelőváltásai is ezen szárazabb pontok között valósulnak meg, ami miatt a hordába tartozó nemzetségek és családok gyakorta konfliktusba kerülnek egymással. Ha a térségben tarthatatlanná válik a sártenger szintje, néha az északi szomszédjaik, a Tariák területére törnek be, bár amazok jelentős zsoldossereggel védik határaikat. Hamarabb a tőlük keletre élő Lókötők hordát támadják, de legközkedveltebb célpontjaik a Darelon Hercegség határ menti települései – mivel ide nem ér el a Borisszák határvédő keze, mind a Mocsárlakók, mind a Lókötők át-átmennek a szomszédjaikhoz rabolni.

A Mocsárlakókat még a többi duwar hordához mérten is furcsának, misztikusnak tartják. Vérmérsékletüket áthatja a sártengerek állandó jelenléte, emiatt konokak, megfoghatatlanok, másokkal szemben roppant bizalmatlanok. Nemzetségszintű összetartás helyett inkább az egyes családokban, kisebb létszámban valósul meg erős kötelék, mivel az esős időszakot gyakorta parányi földszegleten kénytelenek átvészelni, fogyatkozó élelemmel, ráadásul az őket körbevevő, bozótokban s liánok szőttesében meglapuló, lápi szörnyek támadásaitól tartva.

Ezen életkörülmények miatt a Mocsárlakók sosem tudtak nagyobb, rettegettebb hordává válni, mivel bizonyos évenként a lélekszámukat megtizedelik a természeti katasztrófák, vagy a száraz szigetekben kialakuló éhínségek, mégis, ha kitörésre, más hordákkal szembeni támadásra kerül sor, vehemens, kifejezetten vérszomjas harcosoknak mutatkoznak, akik a meglepetésszerű, gyors és halálos tarolásba fektetik minden energiájukat – és szemlátomást sikeresen. Kevés betörést kötnek a Mocsárlakók nevéhez, de ez nem jelenti azt, hogy ne támadnák meg a szomszédjaikat – ellenkezőleg, a Mocsárlakók olyan precíz munkát végeznek, hogy az adott emberi csoportosulást szőrén-szálán eltüntetik, mindenkit megölnek, a holttesteket és a lebontott sátrakat a mocsaraikba hajítják, mely ekképp palástolja e duwar horda véres bűneit. Egyesek akképp magyarázzák a Mocsárlakók kegyetlenségét, hogy valaha régen az országszerte bűnözőnek tartott és kitaszított duwarok délre vándoroltak, csoportokba szerveződve farkastörvények szerint éltek, mígnem egy kisebb, helyi horda brachtáját megölték, s ekképp a saját szerveződésük is hordaként lett elismerve.

Tárgyi kultúrájuk:

A Mocsárlakók megjelenését mindig a rejtőzködés iránti igény befolyásolja, mivel a lápok rettegett entitásai nagy veszélyt jelentenek rájuk és az állatállományukra. Ruházatukon a sötétebb árnyalatok, fekete, barna, szürke dominál, a köntös mintázata erősen emlékeztet a bozótok ágára-bogára, a stilizált kígyókra és tekergő férgekre. Hajukat általában mind a férfiak, mind a nők hosszúra növesztik, és varkocsaikat a fejük tetejére tekerik szorosan, hogy ne akadályozza őket menekülés közben, ám, ha ők a támadó fél, éppen ellenkezőleg járnak el – mivel a gyors és hatékony mészárlásokra specializálódtak, esszenciális náluk a félelemkeltés. Ilyenkor hosszú hajukat keményre enyvezik, hogy úgy hasson, mint óriáshüllő gerinctüskéi, vagy mint támadó madár kitárt szárnya. Fejfedőik alakja is általában hegyes, gyakorta a mocsári állatfajok szaruképződményeivel, agancsaival egészítik ki bőrpántjaikat. A bőrfestészet is egy külön műfajt képvisel náluk – bár már az Ég Fiai hordánál is megfigyelhetőek az arcra felvitt kék motívumok, valamint a Légvágóknál a szem körüli fekete folt, mely véd az erős napsugárzástól, a Mocsárlakók a festékréteget az emberi vonások eltüntetésére használják. Portyázások idején úgy hat egy-egy Mocsárlakó csoport, mint földből kikelt, túlvilági lidércek.

Tárgyi kultúrájukat tekintve a könnyű és könnyen mozgatható alapanyagokat részesítik előnyben. Jurtájuknak növényi rostokból alakítanak ki több rétegnyi padlózatot, így nem süllyed el azonnal, ha hirtelen ingoványossá válik a talaj. A száraz szigeteken állomáshelyeket alakítottak ki, igluszerű, szárított fűfélékből és agyagból, sárból tapasztott tákolmányokkal egészítik ki véges számú sátraikat. Előszeretettel használják fel a lápi élővilágból kinyerhető alapanyagokat, óriáshüllők lenyúzott bőrét, belül üreges szarvakat, ezekben ivóvizet vagy gyógyfüveket tárolnak, kisebb tasakokat viselnek a ruhájuk alatt vagy varkocsaikba tekerve. Tülkökből fúvós hangszert, kürtöt faragnak, ezekkel kommunikálnak áradás idején az egymástól messzire sodródott családtagok.

Horda-specifikus szokások, babonák:

Mivel az állattartás mellett fontos náluk a vadászatból származó élelem is, leleményes csapdák kisebb garmadáját eszelték ki az idők során, a mocsárhatárok kemény növényféléi mentén feszítik ki, ássák el, vagy árasztják el ezen primitív szerkezeteket, majd pár nap múltán ellenőrzik a kapást. Egy másik módja a vadászatuknak (főleg, ha a szárazföldet kedvelő, gigantikus méretű vadakról van szó) az időigényes követés, majd a zsákmány belehajszolása a dágványba. Emiatt lépten-nyomon megfigyelő- és pihenőhelyeket alakítottak ki, például a fák koronaszintjén liánokból függőágyhoz hasonlatos zugokat, ahonnan lenyilazhatják a csapdába került állatot. Mivel a mocsarak közelében életveszélyes a tűzgyújtás, a húsféléket a magasabb fákra függesztik ki és szárítják – a zsákmányt felváltva őrzik az ügyes nyilazók, hogy elkergessék a dögevőket. Tűz híján gyakorta nyersebben eszik a húst a kelleténél, ezért nagyon erős gyomortisztító teákat, párlatokat isznak napi szinten, ami viszont az arra érzékenyeknél gyomorfekélyt és a belső szervek károsodását eredményezi. Hallottaikat is az „örök mocsarakba” süllyesztik, hogy a holttest idővel csatlakozzon a lápi entitásokhoz, s köztük is a mélyen tisztelt „tűzgömbökhöz” – e gázokból keletkező jelenséget a Mocsárlakó duwarok afféle jótékony lidérceknek tekinti, földön járó mini napoknak, akik elkísérik a hordát a veszélyesebb utakra. Emiatt, dacára a sötét és jobbára dísztelen öltözéknek, kivételes alkalmakkor előszeretettel dobják fel szállásukat vagy ruházatukat kerek, meleg színű díszítéssel.

A manaformáláshoz konyító Mocsárlakók spéci technikája a mocsár fölött köröző fényjelenségek és energiák megkötése, majd ötvözése egy kimúlt állat tetemével vagy csontvázával, mely aztán a manaformáló mellé szegődik segítőtársnak – nem nekromanciáról van szó, mivel nem konkrétan a kimúlt állat életenergiáját hozza vissza, hanem véletlenszerűen harácsolja össze azt. A mozgásra bírt tetemek legfeljebb pár napig aktívak, utána szétbomolnak, a csontvázas verziójuk egy fokkal strapabíróbb. Hírhedt például a lovak és szarvasok csontjaiból keresztezett, lángnyelveknek ható auraköddel ellátott „sárkányparipa”, mely szinte súlytalanul, peckesen szökell még a legmélyebb dágvány felett is, és olyan gyors, hogy bármely ellenfelét beéri és felökleli.

Érdekesség még a Mocsárlakó horda kapcsán, hogy jelenleg ez az egyetlen horda Brachta-Dar területén, melyet megalakulása óta csakis brachtanők irányítanak. Ráadásul a Mocsárlakó brachtanők a hadakozás mellett a szakrális vezetést is ellátják, posztjuk egybefonódott a fősámánéval.